Lifestyle

A Tinder randin indult be a szülés a nőnél, ami ezután történt, arra senki nem számított

Azóta is együtt vannak

A köztisztviselőként dolgozó Max a munkája miatt sokat utazik, azon a bizonyos szeptemberi napon is éppen egy kiküldetésről jött haza, Alyssa pedig a reptéren szedte volna fel. A kismamának azonban idő közben elfolyt a magzatvize, így inkább a kórház fele vette az irányt. A férfi, ahelyett, hogy meghátrált volna a furcsa helyzetben, egyenesen a szülészetre ment, és végig Alyssa oldalán maradt, míg ő megszülte egészséges fiúgyermekét, majd szabadságra ment, hogy az újszülöttel töltött első napokban is támogassa barátnőjét. „Egy egész hetet kivett a munkából, mert nem volt más, aki segített volna nekem a kicsivel. Mindketten tudtuk, hogy kedveljük egymást és erős érzéseink vannak a másik iránt. De a szülés volt a kapcsolatunk csúcspontja, az kötött össze minket igazán. Visszanézve tudom, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk. Nagyon örülök, hogy ott volt” – mondta el az anyuka.

Maxet saját bevallása szerint soha nem zavarta Alyssa állapota, volt valami, ami megfogta a lányban, ezért is húzta jobbra az alkalmazáson, pedig korábban nem tett volna így egy terhes lány esetében. Azt azért beismeri, hogy kissé ideges volt a szülőszobán, mivel neki nem volt annyi ideje felkészülni az eseményre, mint Alyssának, de visszatekintve ő is élete legjobb döntésének tartja, hogy ott volt a fia születésénél.

A fiatalok azóta is egy párt alkotnak, és együtt nevelik az Ollie névre keresztelt kisfiút, hamarosan pedig össze is költöznek. A családjuk eleinte kételkedett, hogy kettejük kapcsolata hosszútávú lesz, mivel egy eléggé intenzív időszakban szökkent szárba, a szerelmesek viszont úgy gondolják, éppen az elsőre kissé talán furcsának tűnő körülmények hozták őket ennyire közel egymáshoz.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A nő el akarta adományozni néhai édesapja kabátját, aminek zsebében a tudta nélkül óriási érték lapult. A becsületes megtalálónak hála a boríték visszajutott a jogos tulajdonosához.

Leadotó: Pexels

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Vannak élőlények, amelyek túlélnek évszázadokat, és olyan történetek tanúi lesznek, amelyeket mi már csak könyvekből ismerünk.
Fashion&Beauty
A méz nemcsak a teádba való – a tudomány szerint is csodát tesz a bőröddel, amit egyre több szépségmárka is felismer, és már évek óta erre a természetes kincsként számon tartott összetevőre építik...
Lifestyle
Olyan értékes felismerést tesz a Mérleg, ami megváltoztathatja a gondolkodását. Napi horoszkóp.
Sztárok
Cindy Crawford és Rande Gerber fia, a modellvilág fiatal tehetsége, aki nemcsak kinézetével, hanem őszinteségével is felhívta magára a figyelmet.
Sztárok
A legidősebb Pevensie-t alakító színész mára már nem a félénk tini, akire a filmekből emlékszünk.
Home&Design
A mosdó valóban tökéletes hely arra, hogy kísérletezzünk vidám berendezési tárgyakkal, merész mintákkal és drámai színpalettákkal. Így nem meglepő, hogy több lakberendező mind ugyanazt válaszolta...