Támogatásra szorulnak a legelesettebbek gyermekei

A Tűzcsiholó Egyesület azokat a gyerekeket próbálja megmenteni az állami gondozástól, akiknek a szülei maguk is állami gondozottként nőttek fel. Idén karácsonykor 115 családot támogatnak élelmiszercsomaggal, a Capriovus Kft. Segítségével, és várják további cégek, illetve magánszemélyek adományait, mert karácsony után is van élet!

Azért dolgozunk, hogy egy gyereknek se kelljen a saját családja nélkül felnőni” – írja honlapján a Tűzcsiholó Egyesület – amely misszióként tekint arra, hogy ne öröklődjön a családból való kiszakítottság érzése. Ehhez nem csupán anyagilag, lelkileg is igyekeznek megerősíteni a rászorultakat. Ahogy a nevük is tartja, tüzet csiholnak bennük, amely kitartásban, szorgalomban, állhatatosságban ölt testet, ez pedig képes összetartani a legnehezebb sorsú családot is.

A küldetés kétségtelenül sikeres: az állami gondozásban felnőtt szülők családjait támogató szervezet az elmúlt években 19 gyereket mentett meg attól, hogy maga is állami gondozásba kerüljön. Munkájukkal nem csak azon dolgoznak, a családok egyben maradhassanak, hanem azon is, hogy mentoráltjaik a társadalom hasznos tagjai legyenek. Ennek érdekében például adomanyboltot üzemeltetnek, ami hat volt állami gondozott asszonynak ad munkát Tiszadobon

115 családdal vannak kapcsolatban

A Tűzcsiholó Egyesület idén karácsonykor is meglátogatja azt a 115 családot, akikkel kapcsolatban van. Némelyikük élettörténete lesújtó, sokáig szinte kilátástalan jövőképet mutatott, például Jeannáé, akiről Apáthy Judit, a Tűzcsiholó Egyesület alapítója és munkatársa mesélt. Jeannát 13 évesen ismerte meg, „nagyszájú, vicces lány volt, szomorú barna szemekkel”. Már kisiskolásként is szülői szerepet gyakorolt, ő vitte a húgát és öccsét az óvodába, s onnan indult az iskolába. Nincs emléke arról, hogy szülei megölelték, dicsérték, bátorították volna. 9 éves korában elveszítette az édesanyját. Három évre rá a testvéreivel lakásotthonba került, ahonnan rendre megszöktek.

Szökdösés helyett

A Tűzcsiholó Egyesület egy alapítvánnyal táborokat, programokat szervezett állami gondozott gyermekeknek, egy ilyen táborban találkozott a tűzcsiholókkal Jeanna. „Mint kiderült csak azért fejezte be a lakásotthonból való szökdösést, hogy a programjainkon részt vehessen. Utána rendszeresen találkoztunk ezeken az eseményeken, de olyan is volt, hogy meghívtam magamhoz pár napra Budapestre” – idézi fel az emlékeit Apáthy Judit. Jeanna visszatekintve sorsfordítónak látja a találkozást, mert olyan mértékű szeretetre és elfogadásra lelt, amellyel korábban nem találkozott.

„Nem akartam, hogy úgy nőjenek fel, hogy nem ismerik az anyai ölelést”

Jeanna összeismerkedett egy fiúval, s ahogy az állami gondozott lányokkal gyakran előfordul, az ismeretségből házasság lett. 20 éves korára három gyermeket neveltek, ám a férje drogfüggő lett, és bántalmazta őket. Bár ő maga is gyermekotthonban élt egy ideig, ebben a helyzetben már az is megfordult a fejében, hogy a gyermekeit otthonba adja, hogy legalább biztonságban tudhassa őket. „Én tudtam, hogy ez milyen és nem akartam, hogy úgy nőjenek fel, hogy nem ismerik az anyai ölelést.

Miután férje börtönbe került, még szorultabbá vált az anyagi helyzete, már csak egy szobát fűtött be, abban élt a gyermekeivel. Az élete akkor vett 180 fokos fordulatot, amikor a Tűzcsiholók felajánlottak neki egy vissza nem térő lehetőséget. „Pont egy karácsonyi körút során jöttek hozzám is. Látták hogyan élünk, és Judit akkor azt mondta nekem, hogy gondoljam jól át, hogy tényleg változtatni akarok-e. A Tűzcsiholó Egyesülettel segítettek abban, hogy el tudjak jönni Kecskemétre anyaotthonba. Itt egy évet töltöttem, meg tudtam erősödni. Ezután kiköltöztünk, és azóta is itt élünk Kecskeméten, nevelem egyedül a három gyerekemet. Ennek már 8 éve, és ők azóta is támogatnak. Sosem sikerült volna, ha Judit nincs mellettem, aki feltétel nélkül szeretett, elfogadott és hitt bennem.

Olyanra vágynak, aki hisz bennük

Apáthy Judit hisz benne, hogy az állami gondozott gyermekek sem akarnak mást, mint egy átlagember: szeretetet, elfogadást, törődést. Valakit, aki hisz bennük. „Büszke vagyok Jeannára, ahogy él, ahogy neveli a gyerekeit, és küzd értük, mint egy anyatigris. Sokan példát vehetnének róla. Hálás vagyok, hogy ismerhetem.

A tűzcsiholók a 115 családnak készítenek össze élelmiszercsomagot az idei karácsonyra, a többi között a Capriovus Kft. jóvoltából.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sokan nem veszik túlságosan komolyan a kutyatartást hazánkban, pedig súlyos pénzeket fizethetnek a gazdik ezeknek a szabályoknak a megszegéséért.
Christmas
Karácsonytól az új év első napjáig felejthetetlen magyar filmklasszikusokkal várja nézőit a Duna. A műsorkínálatban irodalmi adaptációk – köztük az Abigél, A Pál utcai fiúk és a Tüskevár – idézik fel...
Christmas
A 33 éves előadóművész még mindig tudja, hogyan csavarja az ujja köré kíváncsi követőit.
Sztárok
Úgy tűnik, Meghan Markle nem igazán nyerte el minden szomszédja szimpátiáját a Montecitóban, ahol férjével és közös gyermekeivel élnek – egy lakos például kíméletlen szavakkal illette a hercegnét.
Home&Design
Vannak bizonyos növények, amelyek bármilyen szépek és mutatósak, csak ártanak a többi virágnak és fának a kertben, így érdemes tőlük minél előbb megszabadulni.
Christmas
Sokan úgy hiszik, a Coca-Cola-reklámok honosították meg a köztudatban a talpig vörösbe öltözött, pirospozsgás arcú Télapó imágóját, pedig az igazságot egész máshol kell keresnünk.