Sztártipp - Falusi Mariann

A Megasztár zsűritagját, Falusi Mariannt az egészséges táplálkozásról és fogyókúráról kérdeztük, melyekre elfoglalt életmódja miatt nem tud odafigyelni annyira, mint szeretné.

Az énekesnő fontosnak tartja az egészséges táplálkozást, de életmódjával nehezen tudja összeegyeztetni: „Az egészséges táplálkozást nagyon nagyra tartom, gyakorlom is időnként, de úgy érzem, ez nem az, amire én hosszú távon képes vagyok. Nagyon szeretek enni, eléggé hedonista vagyok, imádom az ízeket, és nehezen fegyelmezem magam. Nem vagyok az a szikár alkat, aki eszik három kekszet és le van tudva a napja. A táplálkozás nagyrészt lelki alapon is működik nálam, ha bármi bajom van, akkor eszem, ha fáradt vagyok eszem – sok mindent kivált az evés, ezért néha elszalad a ló, és az ember ilyenkor nem arra figyel, hogy mit eszik. Nagyon becsülöm azokat, akik képesek odafigyelni erre, de úgy gondolom, hogy az életben pont az a lényeg, hogy a szabályokat megszegjük, sokszor akár még a magunk kárára is.”

A fogyókúrával hadilábon áll: „Kipróbáltam egy módszert, amivel lefogytam 30 kilót. Borzasztó büszke voltam magamra, mások is büszkék voltak rám, de aztán azt mondtam, elég. Rendesen vissza is jött a súlyom, de olyan dolgok történtek az életemben, hogy erre nem figyeltem. A fogyókúra, az életmódváltás egy nagyon nehéz dolog és folyamatos figyelmet kíván, nem azt a rapszodikus életmódot, amit én élek. Biztos tudnék nagyon fegyelmezett lenni akkor, hogyha rendszeresség lenne az életemben.”
 

Legutóbb Legerszki Krisztina árulta el szépségtippjeit: Katt ide!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Kaia Gerber gyakran merít inspirációt a múltból, amikor a vörös szőnyegre lép, így nem meglepő, hogy a vasárnap esti Vanity Fair Oscar Partyra is egy ikonikus, divattörténeti darabot választott.
Lifestyle
Váratlan, szinte villámcsapásszerű meglepetés éri a Szüzet a mai napon. Napi horoszkóp.
Sztárok
Bár Katalin és Vilmos a brit királyi család jövője, hiszen egy nap ők foglalják majd el Kamilla és Károly helyét, van, amin nem lesznek hajlandók változtatni uralkodópárként sem, senki kedvéért.
Lifestyle
Vannak receptek a tökéletes randevúhoz, de váratlan események olykor meghiúsíthatják ezt. Egy lány borzalmasan kínos szituációba keveredett, de a vele lévő pasi igazi úriemberként viselkedett.
Fashion&Beauty
Benes Anita márkája, a Daalarna már több mint 22 éve híres gyönyörűen kidolgozott csipkerészleteiről és mesébe illő textúráiról. A napokban lezajlott a márka legújabb, 2026-os kollekció fotózása,...
Lifestyle
Általában meg szokták kapni a levelet az adózók, de akad, amikor csak félresöprik, vagy elfelejtik.