Szomorúság, frusztráció, düh - Értelmetlen halál (?) a hegyen
Tegnap még egy szolid mosoly ült ki az arcomra, amikor a rádióban hallottam, hogy a magyar hegymászók sikeresen felértek a kiszemelt csúcsra…
A tegnap esti és ma reggeli órákban viszont már bizonytalan információk érkeztek, miszerint bajban vannak a hegymászóink, ezért sherpák indultak a mentésükre… Most meg azt olvasom, hogy felhagytak a két hegymászó keresésével. Lemondtak róluk, lemondhatunk róluk… Hogy mi van???
Eltűntek visszafelé menet
„Rossz napra ébredtünk! A tegnapi remények szertefoszlottak. A rádiókapcsolat megszűnt Zsolttal. Tegnap délután három óra óta nem válaszol a hívásra! Petiről tegnap reggel 8 óra óta nem tudok semmit. Zsolt szerint elindult lefelé előtte. De ez egyáltalán nem biztos!
A biztos az: nincs rádiókapcsolat, a négyes tábor és környékének átvizsgálása után sincs nyomuk. Még egy kísérletet tettünk a koreai kollégákkal együtt (akiknek 2 sherpájuk és 2 mászójuk még a 4-es táborban van) egy szervezett, környék és a táborok átvizsgálására ma. Semmi eredmény!"
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Elhunytak?
És sajnos időközben más külföldi oldalon Erőss Zsolt és Kiss Péter neve már az elhunytak között szerepel. Küzdök a könnyeimmel...
Egy olyan ember, akire az ország felnéz. Lehetséges ez? Tényleg lehet, hogy csak felnéztünk rá? Mert azt csinálta, amit szeret, annak élt, amiben hitt. Hitte, hogy neki a hegyekben van a helye. És elhitette velünk, és talán magával is, hogy mindig van tovább, és mindig van feljebb. Nem nyugodott bele, hogy egy hasonló mászás során már majdnem életét vesztette. Akkor csak a lábát veszítette el. De ő nem nyugodott ebbe bele. Meg akarta mutatni, hogy ő ennél többre képes.
De kinek akart bizonyítani? A hegynek? A világnak? Vagy csakis saját magának? Példakép akart lenni? Nem tudom, és lehet, hogy ez már nem is derül soha ki. Nem ismerem személyesen Zsoltot, és a történetét is csak felszínesen látom, de ezek a kérdések felmerültek bennem. És az is, hogy egy olyan „srácot” is beválasztott a csapatába (Kiss Péter), aki eddig még nem mászott 5000 méter feletti hegyen. Fizikailag alkalmasnak találta. Hogy ez felelősség-e? Nem gondolnám, hogy itt Zsolt hibázott. Egy 26 éves embernek magának kell tudnia eldönteni, igent vagy nemet mondania, hogy vállalkozik-e egy ilyen kockázatos küldetésre. És persze, ő is ennek akart élni, akár Zsolt.
Küzdelmes és gyötrelmes halál
Azt gondolnánk, hogy a hegyen meghalni kemény dolog. És részben biztosan az egyik legdurvább elmúlás az, amikor az ember 1-2 napon át a -30 fokban küzd a kimerültséggel és a kihűléssel. Elképzelni sem lehet. Már szinte biztos a halál, de az egyén még harcol, hátha megtalálja őt a felmentő sereg. Küzdelmes és gyötrelmes halál.
Ugyanakkor van benne valami csodálatos is. Hiszen Erőss Zsolt életét a hegyeknek és a hegycsúcsoknak szentelte. Azért küzdött, azért harcolt a mindennapokban is, hogy ott lehessen a hegyen, hogy újabb csúcsokat másszon meg. Hogy megmutassa: nincs lehetetlen. Bízunk mi is a lehetetlenben és várjuk az új híreket. Ha pedig a lehető legrosszabb történik, akkor is tudjuk, hogy Zsolt és Péter úgy és annak élt, amit szeretett és imádott…
Egy példakép volt, akinek lelkisége engem nagyon megfogott.
Oldalak
Hasonló cikkek
