Lifestyle

Átadták a Színikritikusok Díját, idén nekik járt az elismerés

A Színházi Kritikusok Céhe idén 42. alkalommal adta át a Színikritikusok díját.

Színikritikusok Díja 2021

Vasárnap este 42. alkalommal adták át a Színikritikusok Díját a Bethlen Téri Színházban. Az előző évek gáláihoz képest szerényebb ünnepségre került sor, az eseményt azonban a Facebookon élőben közvetítették. A díjakat 15 kategóriában osztották ki, a körülményekre való tekintettel a 2019/2020 és 2020/2021-es évadokra kivételesen nem a jelöltek, hanem a díjazottak nevét hozták nyilvánosságra a díjátadó est előtt – írta meg a Színház Online.

A legjobb előadás díját a 2019 szeptemberében bemutatott, az Örkény Színház Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkciója kapta, amely William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján készült, rendezője Bodó Viktor.

Amint azt már májusban bejelentették, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Szakács Györgyi jelmeztervező kapta. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai posztumusz különdíjjal tisztelegtek Lengyel Anna dramaturgi, műfordítói, színházszervezői munkássága előtt.

Kurázsi-díjjal ismerték el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit, oktatóit és dolgozóit, akik kiálltak egyetemük szabadságáért. A Trafó – Kortárs Művészetek Házát a lezárások alatti online jelenlétért különdíjjal ismerte el a szakmai szervezet.

A legígéretesebb pályakezdő díját 2021-ben Nagy Péter István kapta. A legjobb színészi alakítás díját az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásában a címszerep megformálásáért Béres Mártának ítélték.

Gratulálunk az összes díjazottnak!

A magyar rendező alkotása a leginnovatívabb filmnek járó elismerést kapta meg.

Leadfotó: facebook.com/papagenoarts

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Az énekesnő elárulta, hogy férjével - akit a legidősebb, jelenleg is aktív zenei előadónak tart - szinte már kínosan odafigyelnek a táplálkozásukra, ennek is köszönhető, hogy sikerült megőrizniük jó...
Lifestyle
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy az ittas vezetés az egyetlen olyan tényező, amely végzetes balesetekhez vezethet, pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb.
Lifestyle
A betörések megelőzése érdekében fontos, hogy figyelj az apró, gyanús jelekre, és ne vedd félvállról őket. Légy elővigyázatos, tarts kapcsolatot a szomszédokkal, és ha bármi gyanúsat észlelsz, ne...
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.