Pénteken megérkezett a 10 milliomodik Sziget látogató!

A kezdetektől számított 10 milliomodik látogató pénteken dél körül lépett be a Szabadság Szigetére. Mint elmondta, hamarabb tervezte az érkezést, de a késés okán most egy örökbérlet boldog tulajdonosa lett.

Szerencsésen késett az eredeti terveihez képest Veronika, aki délelőtt 11-körül szeretett volna kiérni a Szigetre, így azonban dél körül jutott ki a fesztiválra, ahol a bejáratnál a már várták a kezdetektől számított 10 milliomodik Sziget látogatót. Veronika az Imagine Dragons koncertjére volt kíváncsi és nagyon meglepte, hogy a pénztárban a szervezők fogadták a hírrel, hogy ő lett a nagyon várt Szitizen. Mint elmonda, bár idén csak a pénteki napot tervezte itt tölteni, a frissen kapott bérlet birtokában bizonyára visszajön még a héten.

Az első Szigeten még 43.000 látogatója volt a rendezvénynek és tavaly már több mint tízszeresére nőtt a 6 nap alatti látogatók száma. Érdekes egybeesés, hogy pont a 30 éves Szigetre érkezett meg a kezdetektől számított 10 milliomodik vizitor, ha úgy tetszik tehát, az elmúlt három évtizedben egy magyarországnyi látogatója volt már a Szabadság Szigetének.

Leadfotó:pexels.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.