Nagyon szerencsések azok, akiknek nincsenek barátai - legalábbis a tudomány szerint

Köztudott tény, hogy a barátok fontosak a boldogságunkhoz. A közelmúltbeli kutatások azonban azt sugallják, hogy nem kell aggódnunk akkor sem, ha éppenséggel egyetlen ember sincs, akivel összejárhatnánk kávézni.

Van, mikor jobb egyedül lenni

Vitathatatlan, hogy a barátok megannyi örömöt okozhatnak, tengernyi élményt adhatnak és számos oka van annak, miért tesz csodát velünk, ha van egy-két jó barátunk. De ugyanakkor egy rossz barátság rengeteget elvehet az embertől. Ilyenek a mérgező és kihasználó barátok, akik nem felemelnek, hanem eltaposnak, összezúznak. Ahhoz, hogy kiváló testi-lelki épségnek örvendjünk, kétszer is meg kell gondolnunk, kikkel töltjük az időnket. Ám mi a helyzet olyankor, amikor éppen egyetlen barátunk sem akad? Olyankor sincs semmi gond, mivel a tudomány nagyon szerencsés helyzetnek találja azt, amikor éppen nincsenek kapcsolataid. Meg is mutatjuk, hogy miért!

Kattints a galériára!

Az egyedül töltött idő fellendítheti kreativitásodat Ha valakivel állandóan beszélő viszonyban vagy, elterelheti a gondolataidat, és akadályozhatja az új ötletek megjelenését majd azok megvalósítását. Másrészt az egyedül töltött idő lehetővé teszi a kreativitás virágzását, és fejleszti a képzeletedet.
Kattints a további képekért!

Nem mindennapi módszerek a bizalmas kapcsolatért.

leadfotó: 123rf.com, forrás: brightside.me

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.
      Sztárok
      Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
      Lifestyle
      Magyarországon a felnőtt lakosság 87 százaléka rendelkezik bankszámlával. Később a nyugdíjasok, és a családok kaphatnának kedvezményt.
      Esküvő
      Az esküvőd napján minden apró részlet hozzájárul a varázslatos hangulathoz, de kevés dolog befolyásolja annyira az este emelkedettségét és bulihangulatát, mint a zene. DJ vagy zenekar? Ez az egyik...
      Fashion&Beauty
      Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az...
      Sztárok
      Kórházba kerülése óta egyszer sem vette fel a kapcsolatot a nyilvánossággal a 88 éves Ferenc pápa, most viszont ez a pillanat is elérkezett.