Természetellenes rádiójelet fogtunk a világűrből, és így kezdődött A függetlenség napja is

Természetesen nem lehet kijelenteni, hogy a rádiójel földönkívüliektől való, azonban a tudósoknak még nincsen megfelelő magyarázatuk erre.

A kommentelők már azon poénkodnak, hogy A függetlenség napja című sci-fi is valahogy így vette kezdetét

Az emberiség régóta kíváncsi a világűr titkaira, és a rádiójelek fogadása az egyik különleges módszer, amellyel betekintést nyerhetünk az univerzum távoli sarkaiba.

A NASA és más űrkutatási szervezetek világszerte hatalmas antennahálózatokat üzemeltetnek, hogy fogadhassák a világűrből érkező jeleket. A rádiójelek nemcsak kommunikációs célokat szolgálnak, hanem fontos tudományos felfedezések forrásai is.

Most azonban olyan természetellenes rádiójelet kaptunk, aminél egyszerűen képtelenség megállapítani, mi lehet a kibocsátó objektum. A galériánkban megmutatjuk, mit lehet tudni eddig.

A Rakéta számolt be róla, hogy csillagászok igen különös rádiójelet észleltek az űrből, amely 53,8 percenként ismétlődik – olyan jelet ráadásul, amit a jelenlegi tudásunkkal nem igazán vagyunk képesek megnyugtatóan magyarázni.
Kattints a további képekért!

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Tejútrendszer közepén található egy szupermasszív fekete lyuk. Most azonban a tudósok felfedeztek egy másikat is, amit fel fog falni a nagyobb.

Leadfotó: NASA - Sascha Grant

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.
Lifestyle
Egyszerű megoldásnak tűnik az autóban tölteni a mobilokat, de hosszabb távon több problémát is okozhat. Mutatjuk miért.
Sztárok
A Blake Lively és Anna Kendrick főszereplésével készült izgalmas thriller, az Egy kis szívesség folytatása, amely találóan az Egy másik kis szívesség címet kapta, hamarosan hivatalosan is képernyőkre...