Folytatja napelemes beruházásait az élelmiszerlánc

A nagy élelmiszeráruház elkötelezetten folytatja eddigi napelemes beruházásait, s ennek mentén a jövőben is olyan fejlesztéseket tervez, amelyekkel hozzájárul a vállalat karbonlábnyomának csökkentéséhez.

A SPAR hálózatán belül négy áruház, egy szegedi, egy pécsi, a dorogi, és a gödi áramellátását támogatja kiépített napelem rendszer. Mindegyik kis erőmű 50 kW-os teljesítményű, éves szinten együttesen 230-240 MWh villamos energiát termelnek, amellyel az adott üzlet teljes fogyasztásának 12-13 százalékát fedezik.

„Az első napelem rendszert 2020 májusában üzemeltük be Szegeden a Csillag téri üzletünkben, ezt követte másodikként a pécsi és harmadikként a dorogi egységünk 2022-ben, míg idén a gödi áruházunk válthatott át részben e környezetbarát működésre. A leendő beruházásaink esetében is ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy ahol csak lehet, napelemes energiaforrást is felhasználjunk egységeink működtetéséhez, így ennek mentén tervezzük a jövőbeli fejlesztéseinket is” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Szavai szerint a fotovoltaikus energiafelhasználás egyik fontos láncszeme a cég energiatudatos törekvéseinek, amelyeket új beruházásai és a régi, meglévő üzletek felújítása során is szem előtt tart. „Az elmúlt években minden építés és korszerűsítés során arra törekedett vállalatunk, hogy korszerű LED világítást, hőszivattyús hűtési és fűtési rendszereket építsünk ki, s lehetőleg hasznosítsuk a működés során keletkezett úgynevezett hulladékhőt, például meleg víz előállítására” – hangsúlyozta.

A modernizált SPAR üzletek belső tereiben energiahatékony kereskedelmi hűtésrendszerek, ajtózott hűtőbútorok segítik a még takarékosabb áramfogyasztást, az épületek homlokzati hőszigetelése pedig további megtakarítást eredményez az energiafelhasználás területén. Az üzletek felújításakor szinte minden alkalommal megtörténik a nyílászárók cseréje is. Mindez együttesen azt eredményezte, hogy 2022-ben már kevesebb földgázt, távhőt és villamos energiát kellett külső forrásból vásárolnia a hazai üzletláncnak, mint az azt megelőző, 2021-es esztendőben, s a teljes energiafogyasztás is érzékelhetően csökkent az előző időszakhoz viszonyítva.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      A ruhakülönlegességet Sarah Jessica Parker viselte a tévésorozat 2008-as nagyjátékfilmes verziójában.
      Lifestyle
      Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nemrégiben közölte: 2026 januárjától már félmillió édesanya lesz élethosszig szja-mentes Magyarországon. Igen ám, de - és erről sokan megfeledkeznek -...
      Sztárok
      Gene Hackman, a 20. század második felének egyik legjelentősebb színésze februárban hunyt el. Régi kollégája és barátja, Morgan Freeman az Oscar-díjátadó színpadán emlékezett meg a világsztárról.
      Esküvő
      A házasságkötések számának csökkenése Magyarországon komoly kérdéseket vet fel a kormányzat és a jövő generációi számára, és új megoldásokat igényel a családalapítás ösztönzésére.<
      Utazás
      A hét elején országos fagyokra lehet számítani, majd érkezik a 180 fokos fordulat, melynek hatására tényleg úgy érezhetjük majd, mintha nem is március elején járnánk...
      Lifestyle
      Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...