Nagy-Zimbabwe rejtélyes romjai

1871-ben a német geológus, Karl Mauch szenzációs bejelentést tett, miszerint megtalálta Salamon király mesés kincseket rejtő aranybányáit és Sába királynő palotájának romjait. A dél-afrikában fekvő romokról azonban napjainkig nem derült ki a teljes igazság.

A kőházak földje
Mauch felfedezését hamar megcáfolták, ám a romváros valódi történetét ma is homály fedi. Az afrikai civilizáció legnagyobb kőből épült műve, az egykori királyságának fővárosa Afrika délkeleti részén, a Zambézi és a Limpopo folyók közötti tágas síkságon, Mutrikwi–völgy bejáratánál fekszik. A 23 hektáros épületegyüttes a Nagy-Zimbabwe elnevezést kapta, hisz a Zimbabwe szó eredeti jelentése „kőházak”.

Felépítése
A lényegében három épületcsoportból álló romokat az „Akropolisz”, „Nagy karám” és a „Romok völgye” fantázianévvel látták el. A 250 m hosszú erődítményt kőfal veszi körül, melynek a magassága 5 és 10 méter között változik. Belül keskeny átjárókat, sikátorokat alkot a kőfal, így igazi útvesztőként is szolgál a számos platót és szobát tartalmazó romegyüttes. A 11-14. század között épült Nagy-Zimbabwe hatalmas falait habarcs nélkül, szabályos sorokban elhelyezett, tégla formára faragott gránittömbökből rakták. Az építményeket nem fedték be, nincsenek íves szerkezetek, kupolák. A romegyüttes legtalányosabb része a 17,4 méter alapkerületű, 9 méter magas kúp alakú torony, mely teljesen tömör, s melynek eredeti funkciójáról semmit se tudni.

Története
Régebbi vélekedések szerint a titokzatos várost ősi népek építették, akik arabok vagy indiaiak lehettek. 1905-ben a skót régész, David Randall-McIver bebizonyította, hogy a falak és az építmények a helyszínen talált anyagokból a 15. században épülhettek. 1929-ben Gertrude Caton-Thompson brit régésznő további következtetésekre jutott, miszerint az építkezés már a 10-11. században elkezdődhetett. Napjainkban már tudjuk, hogy Nagy-Zimbabwét egy helybeli nép, a sónák törzse emelte, akik később beolvadtak a Monomotapa birodalomba, s lakhelyük a birodalom első fővárosa lett nem sokkal később. 1450 körül azonban a város máig rejtélyes körülmények között elnéptelenedett, így a rozwik elfoglalták a területet. 1552-ben a portugál történetíró, Joao de Barros Asia című könyvében leírta, hogy létezett itt egy aranybánya és egy nagy kőépületekből álló elhagyatott város. A 16. században a kontinenst elfoglaló portugál gyarmatosítók többször is beszámolnak az elnéptelenedett „aranyvárosról".

Érdekességek
A déli oldalon egy kivételes akusztikai adottságokkal rendelkező barlang van: az itt kiejtett szavakat remekül lehet hallani a lent elterülő völgyben és a Nagy karámban.
A már fent említett tömör, kúpos torony rendeltetése máig nem tisztázott, egyes feltételezések szerint fallikus szimbólum, vallási jelkép, megfigyelőhely esetleg a szent tűz helye.
A sónák leszármazottai, a balembák körében él egy legenda, amely szerint ez a föld Mwali birodalma volt, azé az isten-királyé akire tilos volt rápillantani, csak a szavait hallhatták, amelyet félelmetes visszhang vitt tovább egy domb tetejéről.
Az őrtornyok különös módon nem kifelé, hanem befelé néznek.
Joao de Santos portugál történetíró a hallomásból ismert Nagy-Zimbabwéről feltételezte, hogy azonos lehet a bibliai Ofír városával.
A romvárost 1986-ban az UNESCO a kulturális Világörökség részének nyilvánította.