Lifestyle

Miről árulkodik a hajszíned

A legtöbb nőt érdekli, hogy mások mit vesznek rajta észre, illetve mit gondolnak arról. Az egyik ilyen tényező a hajszín is, amit kedvünkre váltogathatunk, de vajon a nagy átlag milyen következtetést vonhat le egy-egy színárnyalat láttán.

Fekete haj:
Igazi kettősség rejlik benne, hiszen az emberek ezzel a színnel kapcsolatban két, szinte teljesen eltérő következtetést vonnak le. Az egyik szerint a fekete haj hideg, markáns, komoly személyiséget tükröz, aki hajlamosabb a melankóliára, kedveli az elvont gondolatokat és általában zárkózott. A másik gondolatmenet szerint ez az árnyalat igazi latinos temperamentumot rejt a viselőjében, aki szenvedélyes, lendületes, határozott és energikus.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Vörös haj:
Régen a boszorkányok jellegzetességének tulajdonították, nem teljesen alaptalanul, hisz a valódi vörös hajjal rendelkezők gyakran törik a fejüket csínytevéseken, roppant kreatívak, viszont az érzelmi behatásokat sokkal intenzívebben élik meg, ezért is tulajdonítják a vörös hajszínhez a temperamentumos, makacs, mondhatni kirobbanó személyiséget. Nem lehet nem észrevenni, hisz roppant feltűnő, viszont nem áll jól mindenkinek, tudni kell viselni.

Szőke haj:
Napjainkban is az egyik legnépszerűbb hajszín, hiszen nagyon sokszínű személyiséggé „varázsolhatja” viselőjét. Az emberek, többek között a férfiak számára az egyik legkedveltebb árnyalat, mivel a szőke hajnak tulajdonítják az ártatlan, törékeny, simulékony, olykor naiv személyiséget. Sokan előszeretettel társítják ehhez az árnyalathoz a könnyen kaphatóságot és az alacsony IQ hányadost, ami természetesen nem sok valóságalappal rendelkezik. A szőke mindig is a divat és a szexisség egyik fő megtestesítője marad.

Barna haj:
Sok hölgy tart tőle, mondván nem elég feltűnő, unalmas szín. Ettől függetlenül az egyik legbizalomgerjesztőbb árnyalat az emberek számára. Sokak a tisztánlátást, értelmességet, nyugodtságot és megfontoltságot társítják e szín viselőihez. Akik pedig eddig nem tartották kifejezetten vonzó viseletnek, azok elhihetik, hogy egy jól megválasztott árnyalat igen is fel tudja kelteni a figyelmet.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy különleges esemény vagy meghívás új élményt adhat a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Ahogy a tavasz lassan beköszönt, ideje elővenni az átmeneti ruhatár darabjait, és friss lendületet adni a szetteknek. A 2026-os szezon kabáttrendjei egyszerre praktikusak és látványosak: a...
Sztárok
Sokan azt hiszik, a színészek élete örökké a kamerák előtt zajlik, de nem mindenki marad az álomgyárban. Néhányan teljesen új irányt választottak, és most olyan dolgokkal foglalkoznak, amik a...
Sztárok
Óriási árat fizetett a hírnévért a múlt század egyik nagy sármőrje, Tab Hunter: élete nagy részében szerepet kellett játszania a nyilvánosság előtt, és nem vállalhatta fel másságát.
Lifestyle
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más...
Home&Design
Van az a lakás, amibe belépsz, és azonnal megnyugszol. Nem tudod pontosan megmondani, miért, csak azt érzed, hogy jó ott lenni. Nem steril, nem túltervezett, nem akar lenyűgözni – egyszerűen otthonos...