Lifestyle

Ragyogó eredménnyel tért vissza Milák Kristóf, de Hosszú Katinkának sincs miért szégyenkeznie

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, amin Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott, írja az MTI.

Nagy visszatérők

Elsőként a 2016-ban Rióban háromszor aranyérmes Hosszú mutatkozott be, 200 méter vegyesen 2:16.58 perccel nyerte futamát, amivel összesítésben az első helyen jutott a fináléba. A 34 éves Hosszút a 2022-es római Európa-bajnokságon láthatta utoljára a közönség, célja, hogy Párizsban ott legyen a hatodik olimpiáján.

Milák Kristóf hat számban nevezett az országos bajnokságra, elsőként 100 méter gyorson állt rajtkőre, 49.02 másodperces eredménnyel nyerte előfutamát – ez nem sokkal marad el az olimpiai szintidőtől (48.34) –, és megelőzte a szám történetének egyetlen magyar világbajnoki érmesét, a februárban Dohában harmadik Németh Nándort (49.10).

A Honvéd 24 esztendős úszója legutóbb egy éve, a kaposvári országos bajnokságon mérette meg magát. Tavaly májusban viszont felhagyott az edzéssel, mivel úgy érezte, pihenőre van szüksége. A 2023. júliusi fukuokai világbajnokságon sem vett részt, és noha szeptemberre ígérte visszatérését, ebből végül semmi nem lett. Ahogy a Telex.hu is megjegyzi, Milák Kristóf februárban kezdte meg a felkészült a nyári párizsi olimpiára.

Alig több mint három hónap van hátra a 2024. évi nyári olimpiai játékokig, melyeknek a francia főváros, Párizs ad otthont. Jövő héten kezdődik az Úszó Országos Bajnokság, amely eldöntheti, hogy Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám ott lesznek-e a párizsi olimpián.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.