Lifestyle

Végre megvan az ország karácsonyfája: már azt is tudjuk, honnan érkezik majd Budapestre

Nyírségi fenyőfa lesz az ország karácsonyfája – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája kedden az MTI-vel.

Csaknem 23 méter magas lesz

Mint írták, a korábbi évek hagyományaihoz híven idén is kiválasztották a Kossuth téren felállítandó ország karácsonyfáját, amely Ibrány város legnagyobb fenyőfája, egy csaknem 23 méter magas ezüstfenyő lesz. Az esztendő során folyamatosan érkeztek a felajánlások az Országgyűlés Hivatalához az ország minden tájáról. A 31 fenyőfából 18 volt megfelelően magas ahhoz, hogy a helyszínen is megvizsgálják, sőt a tavalyi válogatásból is több versenyben maradt.

Az elbírálás a megfelelő magasság – hozzávetőleg 20 méter, vagy nagyobb –, az arányos forma és a kellően dús lombozat alapján történt. Ezt követően figyelembe kellett venni a biztonságos megközelíthetőséget, az elektromos vezetékek helyzetét, az emelődaru és a szállítójármű helyigényét, valamint azt is, hogy miként viseli el az óriási fenyőfa a kivágás, emelés, rögzítés viszontagságait. A szállítási útvonalak mérlegelését követően született meg a döntés – írták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Advent első vasárnapjától vízkeresztig tündököl majd a Kossuth téren

A közlemény szerint a család – amely szeretné megőrizni névtelenségét – az unokák javaslatára, tavaly szenteste határozta el, hogy az udvarukban negyven év alatt kiterebélyesedett fenyőfát felajánlják az Országgyűlés Hivatalának.

Mint írták, nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el őket, hogy az évtizedekkel ezelőtt még földlabdásan elültetett ezüstfenyőjük az ország karácsonyfájaként fogja ékesíteni az ünnepi fényekbe öltöztetett fővárosi Kossuth teret, advent első vasárnapjától vízkeresztig. Elmondásuk szerint az előző években mindig megcsodálták az Országház előtt felállított karácsonyfát, amely az idén különös büszkeséggel fogja eltölteni mindannyiukat – olvasható a közleményben.

A fa kivágásának és szállításának időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást – áll a közleményben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.