Lifestyle

Európai elfogatóparancsot adtak ki egy magyar férfi ellen, hihetetlen, végül hol bukkantak a nyomára a rendőrök

A 34 éves férfi gönyűi tartózkodási helyén a nyomozók szeptember 30-án 32 kilogramm kábítószert találtak. A gyanúsított ellen kábítószer birtoklása bűntett miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.

Több mint 30 kilogramm kábítószert találtak nála

A szlovákiai Párkányban fogtak el a rendőrök egy kábítószer birtoklása miatt körözött komáromi férfit – írja az MTI a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján.

A tájékoztatás szerint a 34 éves férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, mivel gönyűi tartózkodási helyén a nyomozók szeptember 30-án 32 kilogramm kábítószert találtak. A gyanúsított ellen kábítószer birtoklása bűntett miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.

A rendőri intézkedés megkezdése előtt azonban a férfi elmenekült, azóta ismeretlen helyen bujkált.

Egy hónapos keresés nyomán a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítette, hogy a férfi vélhetően a szlovákiai Párkány település egyik panziójában tartózkodik.

A szökésben lévő férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a vármegyei főkapitányság munkatársai a szlovák rendőrök segítségével október 31-én hajnalban elfogták, majd a szlovák hatóságok őrizetbe vették.

Polgármesterként saját halálosztagot tartott fenn helyi bűnbandák ellen Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök – írja az MTI a volt elnök hétfői szenátusi meghallgatása alapján. Duterte ugyanakkor határozottan tagadta, hogy kábítószer-ellenes kampánya során utasítására a rendőrség végzett volna tömegesen a kereskedőkkel vagy a fogyasztókkal.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      A leendő királyt a húga anyagilag messze túl is szárnyalhatja - mondja a szakértő.
      Sztárok
      Láttad már David Guetta legidősebb gyermekét? A 21 esztendős Tim Elvis nagyon sármos férfivá érett, és még ha akarná, sem tudná letagadni híres édesapját.
      Fashion&Beauty
      Meghan Markle-nek kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
      Lifestyle
      A Skorpiónak ma érdemes felkeresnie az idősebb rokonait. Napi horoszkóp.
      Egészség
      A tanulmányokat idős embereken végezték, de a biológiai öregedést fiatalabb korban is lassítani tudják, így érdemes minél hamarabb bevetni őket.
      Utazás
      Úgy néz ki hazánkban egyre komolyabban veszik majd, ha valaki agresszíven viselkedik a tömegközlekedési eszközökön.