Lifestyle

Négy magyar is helyet kapott a leggazdagabb amerikai bevándorlók listáján

A Forbes listázta azokat az amerikai milliárdosokat, akik bevándorlók. Négyen közülük magyar származásúak.

A leggazdagabb bevándorlók

A Forbes éves globális milliárdoslistájáról már a Femcafe.hu-n is beszámoltunk, akkor azonban csak az élbolyról és a listán szereplő hazai milliárdosokról ejtettünk szót, pedig a bevándorló szereplők is érdekesek lehetnek számunkra, főleg hogy köztük is vannak magyar származásúak.

A 2022-es listán 735 amerikai állampolgár szerepel, közülük 92 külföldi születésű (de megkapta az amerikai állampolgárságot), avagy a listán összes milliárdos 13 százaléka bevándorló – összegzi a Forbes. A szóban forgó csoport becsült vagyona összesen 711 milliárd dollárra rúg, ez az összes amerikai dollármilliárdos vagyonának 15 százalékát teszi ki. Az amerikai Forbes megjegyzi, hogy ezek a külföldi származású milliárdosok sokkal nagyobb hányadban tudtak önerőből érvényesülni az országban, egészen pontosan a 92 százalékukat definiálják selfmade-ként, szemben az amerikai születésű milliárdosok 71 százalékos arányával.

92-ből 41-en a tech iparban halmozták fel vagyonukat, míg a második kiemelt iparág a pénzügyi és befektetési szektor, ezen a területen összesen 16 bevándorló milliárdos ténykedik. A listán szereplő bevándorló milliárdosok összesítve 35 különböző országból érkeztek, ezzel minden kontinenst lefedve az Antarktisz kivételével. Összesen nyolcan származnak Afrikából, köztük a világ legvagyonosabbja, a Dél-afrikai Köztársaságból jövő Tesla- és Space X-vezér, a Twittert hétfőn felvásárló Elon Musk. A legtermékenyebb országnak Izrael bizonyul 10 szereplővel, a további éllovas országok közt van Kanada (8 fő), Kína és India (7-7 fő). Ami Magyarországot illeti, mi összesen négy, ma már amerikai állampolgársággal bíró dollármilliárdost adtunk, ők azok:

  • Péterffy Tamás (20,1 milliárd dollár) – a leggazdagabb magyar származású üzletember, az Interactive Brokers alapítója, elnöke és legnagyobb részvényese;
  • Soros György (8,6 milliárd dollár) – üzletember és filantróp, közgazdász, a reflexivitás közgazdasági elméletének kidolgozója;
  • Charles Simonyi (5,8 milliárd dollár) – szoftverfejlesztő, a szándékorientált programozás kutatója, aki a milliárdosok közül elsőként járt az űrben;
  • és Steven Udvar-Hazy (4,1 milliárd dollár), az Air Lease Corporation repülőgép-lízingelő ügyvezető igazgatója.

Lapozz a továbbiakért!

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Szinte az egész országra elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki a HungaroMet.
Sztárok
Romantikus és igencsak bőkezű gesztussal kedveskedett feleségének Justin Bieber az esküvői fogadalmuk megújítása alkalmából.
Sztárok
Hosszan tartó, súlyos betegség után péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima-díjas színművész. Egyik nagy kedvencüktől búcsúznak a hazai színház- és filmrajongók.