Lifestyle

Meglepő felfedezés: Jóval korábban népesíthették be az emberek Amerikát, mint eddig hittük

Az emberek 27 ezer évvel ezelőtt, a korábban véltnél több ezer évvel hamarabb telepedhettek le az amerikai kontinensen - állítják kutatók, akik szerint ezt egy már kihalt állat, az óriás lajhárok csontjából készült díszek is bizonyítják.

Óriás lajhárokkal is találkozott az ember

A kutatásról készült tanulmányban leírják, hogy elméletük szerint az emberek egy időben éltek Dél-Amerikában az óriás lajhárokkal. Ennek bizonyítékaként háromszög és csepp alakú csonttöredékeket vizsgáltak, amelyekről megállapították, hogy az óriás lajhárok csontjából származtak - számolt be róla a The Guardian online kiadása. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a csontdarabokat egyértelműen megmunkálták, faragták, csiszolták és lyukat vájtak beléjük.

A brazil ásatási helyszínen, ahonnan a csontmedálok előkerültek, a díszek és az üledék vizsgálata megerősítette, hogy a medálok 25-27 ezer éve készülhettek. Ez azonban arra utal, hogy az Afrikából, majd Eurázsiából elvándorló emberek több ezer évvel korábban érkezhettek az amerikai kontinensre, mint az korábban vélték. A második kivándorlás során ugyanez az embercsalád telepedett le Japánban, ami megmagyarázza, hogy miért olyan hasonlóak az Amerikában, Kínában és Japánban talált őskori nyílhegyek és lándzsák. Mirian Liza Alves Forancelli Pacheco, a brazil, francia és amerikai kutatók által készített tanulmány társszerzője, a brazil Sao Carlos Egyetem régésze szerint eredményeik és más, amerikai kontinensen talált leletek együttesen már felülírhatják az emberek Amerikába érkezésének idejével kapcsolatos eddigi elméletet.
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Meghan Markle úgy érezte, hogy muszáj megmutatni a főzési tudományát, de elég amatőr hibába futott bele.
      Fashion&Beauty
      A fiatalok egyre többen kenik fel ezt az arcukra, de a bőrgyógyászok próbálnak figyelmeztetni mindenkit, hogy több kárt csinálhatnak vele, mint hasznot.
      Lifestyle
      A szakemberrel a Femcafe.hu az I. Szorongók és Pánikbetegek Országos Találkozóján készített interjút, ahol a pszichológust arról kérdeztük, vajon a hipnózis misztikum vagy tudomány-e.
      Fashion&Beauty
      Visszatért a 2000-es évek divatja és most minden nő megőrül érte.
      Lifestyle
      A YouTube még mindig őrülten népszerű, de nem szabad mindent elhinni, amit a videókban látunk.
      Lifestyle
      Bizony nem mindegy, hogy milyen növényeket ültetsz egymás mellé a kertben, hiszen nem mindegyik fér meg a másik mellett jól, sőt mi több, még mérgezhetik is egymást, ezáltal pedig a termés sem lesz...