Lifestyle

Európa a járvány végső fázisához közelíthet, amerikai kutatók szerint a pandémia már a múlté

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint valószínű, hogy Európa a járvány végső fázisához közelít, vagyis az a kontinensen akár már tavasszal véget érhet. Amerikai professzorok pedig egyenesen azt állítják, már véget is ért a Covid-19 világjárvány.

Jó hír a WHO-tól

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lehetségesnek tartja, hogy a koronavírus-járvány az omikron variáns hullámának lecsengésével véget érhet Európában – írta meg az atv.hu. „Valószínű, hogy a régió a járvány végső fázisához közelít” – jelentette ki vasárnap Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Mindemellett óvatosságra intett a koronavírus lehetséges újabb mutációinak vonatkozásában.

Kluge szerint a mostani omikronhullám lecsengésével Európában néhány hétre, illetve hónapra általános immunitás lesz, köszönhetően a védőoltásoknak vagy pedig annak, hogy az emberek átestek a fertőzésen. Hozzátette, hogy mindezt persze befolyásolják az évszakokhoz fűződő tényezők, tekintettel a közelgő tavaszra és nyárra. „Arra számítunk, hogy lesz egy nyugalmi időszak, amíg a Covid-19 visszatérhet az év vége felé, de a járvány már nem feltétlenül jön vissza” – foglalta össze várakozásait Kluge.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A WHO becslése szerint márciusig az európai régióban élők mintegy 60 százaléka fertőződhet meg a koronavírus omikron mutációjával. Szakértők arra számítanak, hogy a koronavírus – hasonlóan az influenzához – endémiássá, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat. Ugyanakkor Kluge felhívta a figyelmet, hogy a Sars-CoV-2 koronavírus már nem egyszer meglepetést okozott, és ezért továbbra is nagyon óvatosnak kell lenni.

Amerikában is optimisták a szakemberek. Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Vannak élőlények, amelyek túlélnek évszázadokat, és olyan történetek tanúi lesznek, amelyeket mi már csak könyvekből ismerünk.
Fashion&Beauty
A méz nemcsak a teádba való – a tudomány szerint is csodát tesz a bőröddel, amit egyre több szépségmárka is felismer, és már évek óta erre a természetes kincsként számon tartott összetevőre építik...
Lifestyle
Olyan értékes felismerést tesz a Mérleg, ami megváltoztathatja a gondolkodását. Napi horoszkóp.
Sztárok
Cindy Crawford és Rande Gerber fia, a modellvilág fiatal tehetsége, aki nemcsak kinézetével, hanem őszinteségével is felhívta magára a figyelmet.
Sztárok
A legidősebb Pevensie-t alakító színész mára már nem a félénk tini, akire a filmekből emlékszünk.
Home&Design
A mosdó valóban tökéletes hely arra, hogy kísérletezzünk vidám berendezési tárgyakkal, merész mintákkal és drámai színpalettákkal. Így nem meglepő, hogy több lakberendező mind ugyanazt válaszolta...