Lifestyle

Másfél év után először nem a pandémia miatt aggódunk leginkább - ezek az új félelmeink

Már lassan két éve a világjárvány foglyai vagyunk, jelenleg mégsem a koronavírus áll első helyen legnagyobb kollektív félelmeink rangsorában.

Már nem félünk a vírustól

A pandémia először 2020 elején söpört végig a világon, megváltoztatva mindazt, amit az utolsó békeévig, 2019-ig gondoltunk a világjárványokról. A koronavírus felforgatta az életünket, a betegség miatt arra kényszerültünk, hogy megváltoztassuk alapvető szokásainkat, hosszú hónapokat töltöttünk a négy fal között, sokáig el voltunk zárva a legalapvetőbbnek tűnő szolgáltatásoktól, s nem csoda, hogy sokakat mentálisan is megviseltek az egymást követő karanténidőszakok. Ugyanakkor másfél év után először nem a koronavírus végzett az élen az Ipsos What Worries the World (Mi nyugtalanítja a világot) nevű kutatásában.

Az Ipsos 28 országot vett górcső alá, ezen országuk átlagát tekintve mindössze a megkérdezettek 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy továbbra is a koronavírus-járványt látja az emberiségre leselkedő legkomolyabb veszélyforrásnak. (Szeptemberben ugyanez az érték még 36 százalék volt.) Ma már többen aggódnak a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenségek és a munkanélküliség, mint a pandémia miatt - mutat rá az Ipsos jelentése.

Élvezzük, hogy kicsit szabadabban lélegzünk

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Meghan Markle úgy érezte, hogy muszáj megmutatni a főzési tudományát, de elég amatőr hibába futott bele.
      Fashion&Beauty
      A fiatalok egyre többen kenik fel ezt az arcukra, de a bőrgyógyászok próbálnak figyelmeztetni mindenkit, hogy több kárt csinálhatnak vele, mint hasznot.
      Lifestyle
      A szakemberrel a Femcafe.hu az I. Szorongók és Pánikbetegek Országos Találkozóján készített interjút, ahol a pszichológust arról kérdeztük, vajon a hipnózis misztikum vagy tudomány-e.
      Fashion&Beauty
      Visszatért a 2000-es évek divatja és most minden nő megőrül érte.
      Lifestyle
      A YouTube még mindig őrülten népszerű, de nem szabad mindent elhinni, amit a videókban látunk.
      Lifestyle
      Bizony nem mindegy, hogy milyen növényeket ültetsz egymás mellé a kertben, hiszen nem mindegyik fér meg a másik mellett jól, sőt mi több, még mérgezhetik is egymást, ezáltal pedig a termés sem lesz...