Koltai Róbert: "Nagyon sajnálom a mai fiatalokat"

És ha a színház és a film között kell választani, melyiket miért szereti?

A színházban a jelen idejűség a csodálatos, hogy abban a pillanatban, mikor elkezdődik az előadás, már nem a rendező vagy a színész számít, hanem együtt az egész. Van egy olyan érzékem, mondhatjuk úgy, hogy antennáim, amikkel érzem a közönséget, és ez nem csak a humorra vonatkozik, mert az a legegyszerűbb, hogy tudjuk, hogy jön egy poén, amin majd nevetni fognak. Ugyanígy vonatkozik a csöndekre, a vidámságra és a bánatra is.
A filmekkel pedig rengeteg emberhez el lehet jutni itthon is meg külföldön is, és sok örömet lehet velük szerezni. Az én ars poeticám tulajdonképpen az, hogy egyszerre megnevettessem és megríkassam a közönséget. A jobb filmjeimben ez sikerült is, de büszke vagyok az olyanokra is, mint A miniszter félrelép, vagy az Ámbár tanár úr, ahol a cél a nevettetés volt, nem akartunk semmilyen mély mondanivalót közvetíteni. Alapvetően egy történetet szeretek elmesélni, aminek megvan az eleje, a közepe és a vége. Ilyen szempontból a Magic Boys is tökéletesen jól áll a lábán.

Melyek a kedvenc filmjei?

Szeretem a cseh filmeket, a hihetetlen emberségük és a speciális humoruk mindig megfog. Többek között ezért is volt nagy élmény együtt dolgozni az egyik példaképemmel, Jirí Menzel-lel, aki a Világszámban szerepelt. Az olaszokat is kedvelem: Gassman, Ugo Tognazzi, Mastroianni, tulajdonképpen ezeken nőttem fel. A mostaniak közül pedig Robert De Niro vagy Woody Allen, akiket nagyon kedvelek. Ebből is látszik, hogy a Terminátor-féleségek nem az én műfajom, azokon jókat tudok aludni.

A mai fiatal, tehetséges színészek mennyire vannak könnyű vagy nehéz helyzetben?

Szerintem a tehetség egy olyan dolog, amit föl kell fedezni, majd ápolni és fejleszteni kell. Ez pedig akkor működik a legjobban, ha valaki sok mindenben szerepel, és folyamatosan lehetőségeket kap.
Nagyon sajnálom a mai fiatalokat, mert lottó ötösszerűen játszhatnak el néha egy-egy szerepet. Régebben, mikor én voltam fiatal színész, sokkal könnyebb volt a kiválasztódás, mert rengeteg TV-film készült, amikből kiderült, hogy ki mennyire tehetséges. Manapság annyira drága egy film elkészítése, hogy a legtöbben nem mernek kísérletezni. A rendezőknek valószínűleg többet kellene színházba járniuk és előadásokat nézniük, hogy bátrabban merjenek döntéseket hozni.

Kik azok, akiket a fiatalok közül különösen tehetségesnek tart?

Olyanokról tudok beszélni, akikhez nekem is közöm volt. Az egyik ilyen Szabó Kimmel Tamás, akit kiválasztottunk a Megy a gőzös főszerepére, de utána volt egy sokkal jelentősebb és nagyobb együttműködésünk is: együtt játszottunk a Sose halunk meg! című zenés színpadi játékban, amit először Szolnokon mutattunk be, majd a József Attila Színház is a műsorára tűzte. Óriási tehetség, az a fajta, aki szívja magába a tanulnivalót. Soha nem volt nagyképű, és ha mondtam neki valamit, mindig többet csinált, mint amit vártam tőle. Elsősorban őt tudnám említeni, de nagy élményem volt a Körúti Színházban is egy fiatal színésszel. Király Adriánnak hívják, még nem ismerik annyian, rengeteget szinkronizál. Érdekesen indult a kettőnk kapcsolata. Be kellett ugranom egy darabba, amit először nem akartam elvállalni, mert mikor láttam az előadást, nem voltam vele megelégedve, főleg ami az ő játékát illeti. Végül beugrottam a főszerepbe, ő is tovább játszotta a szerepét, és már három éve játsszuk a darabot. Ez a srác olyan partnerem lett, hogy gyakorlatilag azt mondhatom, szinte ugyanúgy tudok vele rögtönözni, mint Kern Andrással. Abszolút kinőtte magát, szóval most ott tartunk, hogy a Lulu című zenés komédiát már őrá gondolva csináltam meg, és ő játssza a főszerepet. Remélem, hogy meg fogja ismerni őt az ország.

A Magic Boys című film ősbemutatója október 1-jén lesz Szegeden. A mozikban október 18-tól látható.

A Magic Boys című film honlapja: http://www.magicboysthemovie.hu/

Kedvcsinálónak nézzétek meg a film előzetesét!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Egy, a hercegné által írt levélnek köszönhetően szinte pontosan rekonstruálható, mennyire ált közel igazából a két testvér egymáshoz, amikor még édesanyjuk is élt.
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.
Egészség
Arról is ment a vita, hogy a délutáni, vagy a reggeli kávéfogyasztás az egészségesebb. Egy tanulmány most ezt is tisztába tette.
Lifestyle
A következő napok fordulópontot hozhatnak a Bika szerelmi életében. Hétvégi szerelmi horoszkóp!