Mi lenne, ha nem akarnánk jók lenni, csak igyekeznénk jól lenni?

Az ember egyik legnagyobb hibája, hogy mindenkinek meg akar felelni, mindent megtesz, csak hogy értékeljék. Annak azonban, amit ad, csak a töredékét kapja vissza. Tényleg muszáj így viselkedni, belerokkanni ebbe? Szakértőnk, Kováts Krisztina cikkét olvashatjátok.

Hol akad el boldogságunk – kihasználhatóságunknál?

Mindent megteszünk szerelmünkért. Lemondunk a barátainkkal való találkozásról is, hogy vele lehessünk, s ő nem teszi meg ugyanezt – belehalunk. Mindent megteszünk gyerekeinkért – korán kelünk, hogy legyen nekik finom uzsonnájuk, s aztán megtaláljuk a táskájukban még a tegnapelőttit is – belehalunk. Úgy érezzük, hogy mi mindig csak adunk - adunk, jók vagyunk – de csak kihasználnak bennünket, senki nem figyel arra, mi mit szeretnénk, s újra meg újra ebbe belehalunk.

Mibe is halunk bele? Hogy lehet az, hogy nem látják áldozatainkat? Miért nem szeretnek bennünket? Valóban nem szeretnek, vagy csak mi érezzük azt? Hol rontjuk el, hiszen úgy érezzük, hogy már többet adni sem lehetne?

Gondoljunk bele: mi lenne, ha nem mondanánk le barátainkkal a találkozót, hanem elmennénk, egy jót beszélgetni, s feltöltődve, jókedvűen érkeznénk haza? Mi lenne, ha nem készítenénk gyerekeinknek uzsonnát, mikor már nagyon fáradtak vagyunk, s megoldásban gondolkozva találnánk más alternatívákat – még a büfé vagy a suli felé vezető bolt is szóba jöhetne? Mi lenne, ha nem akarnánk jók lenni, csak igyekeznénk JÓL LENNI?

Meglehet, először meglepődne szerelmünk, hisz eddig csak róla szólt az életünk, mindent félretéve, hogy őt szolgálni tudjuk. Valószínűleg jókedvünk még az első sokkot is ellensúlyozná, hisz zsörtölődésünk, bosszankodásunk helyett vidámságot, odafigyelést, mosolyt, felturbózott energiát kapna.Gyerekeink talán már az első pillanatban örülnének, s kicsit felnőttként is éreznék magukat, akikben meg lehet bízni. Éreznék hitünk bennük, hogy ügyesek, megfontoltak, hogy jó döntéseket tudnak hozni. Ha mernénk jól lenni a fontosnak vélt és alaposan megtanult „jó vagyok” helyett, meglehet, még tényleg jól is lennénk! Mosolyt, jókedvet adnánk a világnak. Igaz, mások nem tehetnék ránk a „zsákjaikat”, feladataikat, hisz tudnánk NEM –et mondani, s bizony nekik kéne cipelni saját vállalásaikat.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: 123rf.com