Lifestyle

Kezdődik a Berlinale, két magyar film is versenyben van

A koronavírus-járvány miatt közönség és sztárok nélkül kezdődik hétfőn a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul a legjobb filmnek járó Arany Medvéért.

Ma kezdődik a Berlinale szakmai programja

A világjárvány miatt a Berlinale az idén évindító helyett nyári fesztivál. A nyilvános vetítéseket és a díjátadó gálákat a június 9-től június 20-ig tartó Berlinale Summer Special című rendezvénysorozatban tartják meg, ha a járványhelyzet megengedi.

Azonban a Berlinale nemcsak a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, hanem a filmipar egyik legfontosabb fóruma, amelynek a szakma naptárjába évtizedek óta rögzült időpontját nem lehet annyira szabadon változtatni, mint az ágazat fogyasztóinak szervezett vetítésekét. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a hagyományos, év eleji időpontban tartják meg valamennyi szakmai programot, de a közvetlen jelenléten, a személyes találkozásokon alapuló formátum helyett online formátumban.

Azt is elhatározták, hogy a szokott menetrendben állítják össze a fesztivál programját és a nemzetközi zsűriket, amelyeknek tagjai a szakmai programok napjaira Berlinbe utaznak, hogy elvégezzék munkájukat és meghozzák döntéseiket.

Így hétfőn a 71. Berlinale szakmai programsorozata - a filmipari vásár (European Film Market - EFM), a koprodukciós vásár (Berlinale Co-Production Market), a produkciós vásár (World Cinema Fund) és a feltörekvő tehetségek bemutatkozására szervezett fórum (Berlinale Talents) - kezdődik el, a fesztiválra beválogatott filmeket pedig csak a zsűritagok és a regisztrált filmes szakemberek nézhetik meg.

Tudj meg még többet a díjakról és a magyar jelöltekről a következő oldalon!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Lifestyle
Talán eddig bele sem gondoltál, de a hálós csomagolás nemcsak praktikus, hanem egyben egy zseniális marketingeszköz is.