Hiánypótló magyar mesekönyv mutatja be a legalapvetőbb emberi értékeket

Olyan modern magyar mesekönyv született, ami fogyasztható és a mai gyerekek számára is elfogadható köntösbe bújtatja az emberi értékeket, a célok elérésének, az álmok megvalósításának és a csapatmunkának a fontosságát.
Társadalmi felelősségvállalás
A szerzőnek, Kasza Tamásnak a könyv létrehozásával az élményen kívül a tanítás, az oktatás, a társadalmi felelősségvállalás volt a célja. A Magyar mese – A diák, a királylány, a hegyi tündér és a szőke herceg című mesekönyv ingyenesen is letölthető, hogy senkinek ne okozzon anyagi terhet.
Egybefüggő kalandok során mutatja be a legalapvetőbb emberi értékeket Kasza Tamás legújabb könyve, miközben a mindennapi élet során alkalmazható, kulcsfontosságú eszközökre tanítja a jövő nemzedékét. A mesekönyv annak a korosztálynak íródott, akinek a fejlődését érdemes segíteni, mivel ilyenkor a leginkább nyitottak, és ilyenkor tehetünk legtöbbet a jövőjükért.
"A magyar mesék a halhatatlanság és a boldogság kereséséről szólnak"
Az író fő célja, hogy utat mutasson, tanítson és inspiráljon. Ahogyan azt a nagypapájától gyermekként a meséken keresztül megtanulta. A Magyar mese – A diák, a királylány, a hegyi tündér és a szőke herceg című könyvének első kiadása 2017-ben jelent meg, és mindjárt a könyvbemutató rendezvényen el is fogyott néhány ezer példányban. 2019. február 13. óta pedig már ingyenesen is letölthető.
Az író fő célja, hogy utat mutasson, tanítson és inspiráljon.
„Gyerekkorom legboldogabb estéi voltak, amikor a nagypapám a meghitt téli estéken mesélt nekem. Ezek az emlékek inspiráltak abban, hogy 17 könyv megírása után egy mesét írjak. Egy igazi magyar mesét, mert a mai kor gyerekei nem feltétlenül ismerik nemzeti kincseinket. Mesét olyan formában átadva, ami az akciódús komputerprogramokon felnövő fiatalokat is leköti, és amivel olvasás közben észrevétlenül megismerik a legfontosabb értékeinket. A magyar mesék a halhatatlanság és a boldogság kereséséről szólnak, kiutat keresve a boldogtalanság világából a boldogságba” – mondja a szerző, aki nemzetközi trénerként is a csapatépítés fontosságát hangsúlyozza.
Kasza Tamás jóvoltából egy olyan modern, magyar mesekönyv született, ami érthető és a mai gyerekek számára is élvezhető módon közvetíti az emberi értékeket, a célok elérésének, az álmok megvalósításának és a csapatmunkának a fontosságát.
Film készülhet belőle
A könyv idén kiérdemelte az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát is. A Pályázat Kiírói Tanácsa immár negyed évszázada tekinti kiemelt feladatának, hogy méltó módon elismerje és népszerűsítse hazánk és a Kárpát-régió azon alkotásait és alkotóit, akik olyan értékeket képviselnek, amelyek összhangban vannak Magyarország gazdasági érdekeivel és hozzájárulnak egy erősebb gazdaság megvalósulásához.
Kasza Tamás vállalkozása, a Négy Évszak Tréning Kft. 2008-ban alakult. Külföldi könyveket, saját könyveket és magyar írók könyveit gondozza, illetve értékesítéslezárási és vezetői kommunikációs tréningeket szervez.
„Támogatjuk a magánszemélyeket abban, hogy tudjanak kiállni önmagukért, az értékesítőket abban, hogy jobb eredményeket érjenek el a szakmájukban, a vezetőket pedig abban, hogy jobban tudjanak csapatot építeni. Ez a díj az én számomra nemcsak azt jelenti, hogy ezt a könyvet, hanem azt is, hogy a 28 éves munkásságomat ismerték el. Szeretnénk ezt a könyvet lefordítani angolra, és szeretnénk, ha egy film is készülne belőle. Sikerült egy neves amerikai bestsellerírót is megnyerni az ügynek, erre teszünk félre jelenleg, és közben folytatjuk tovább a közel három évtizede elkezdett utunkat” – osztotta meg a jövőbeli terveit a szakember.
Lead fotó: Pexels /Karolina Grabowska/
Oldalak
