Japánban is imádják - interjú Harcsa Veronikával

Harcsa Veronika a legtehetségesebb és legnépszerűbb fiatal énekesnők egyike, akiért még Japánban is rajonganak. Elmesélte nekünk, hogy miért választotta a jazz műfaját, hogy milyennek találta a japán kultúrát, de azt is elárulta, hogy milyen nagy változások köszöntenek be az életében az ősz folyamán.

Miért pont jazz?

A zeneiskolában eredetileg klasszikus zenét tanultam. Már hat éve zongoráztam, amikor kamaszkorba léptem, és éreztem, hogy váltani szeretnék. Bár szerettem a zongorát, de valami vagányabb hangszerre és hangzásra vágytam. A szaxofonhoz vagány sztereotípiák kapcsolódtak a fejemben, ezért erre váltottam úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem tudtam erről a hangszerről. A szaxofon miatt kezdtem el jazzt hallgatni, és rögtön az első lemez megvásárlása után beleszerettem a műfaj szabadságába és ösztönösségébe.

 

A jazz nem tartozik a legpopulárisabb műfajok közé, a fiatalok körében más zenék a népszerűek. A te közönséged általában milyen összetételű?

Hála istennek azt mondhatom, hogy nagyon vegyes, tizenévesektől a hetvenesekig, pedig a jazz itthon tényleg nem tartozik a legnépszerűbb műfajok közé. Nekünk viszont elég stabil és széles közönségünk van. Ennek talán az az egyik oka, hogy a zenekarom nem a klasszikus értelemben vett, sztenderdekből álló repertoárral rendelkezik, hanem saját dalokat játszunk, ráadásul van sok popos elem is a zenénkben. Ezért nagyon sokan olyanok is hallgatnak minket, akik nem kifejezetten jazzrajongók. Egyébként eléggé helyfüggő, hogy mikor milyen a közönségünk: például a Művészetek Palotájába nyilván egy olyan réteg jár, aki megengedheti magának a drágább belépőjegyeket is, míg egy fesztiválon sok a diák, ott a jóval fiatalabb közönség hallgat minket.

 

Te hol szeretsz jobban fellépni? Melyik atmoszféra áll közelebb hozzád?

A fesztiválokra elsősorban úgy tekintek, mint jó buli és jó lehetőség. Olyankor alkalmunk nyílik bemutatkozni olyan közönség előtt is, aki egyébként nem valószínű, hogy eljönne a koncertünkre. Ha választani kell, bevallom, hogy fesztiváli környezetben kevésbé szeretek fellépni, hiszen az önálló koncertjeink alkalmával általában jobb körülmények állnak a rendelkezésünkre. Magyarországon számomra a csúcshelyszín egyértelműen a Művészetek Palotája, ahol már több ízben is volt alkalmam fellépni. Hála a hely kialakításának és a profi stábnak, hatalmas élmény ott művészként színpadra állni, igazi jutalom. Ugyanakkor sokszor nagyon pozitív meglepetéseket tartogatnak a kicsi, Budapesttől távoli helyek is. Nemrég volt egy számomra különleges esténk Hegykőn, a Fertő-tó mellett. Ez egy kis falu, de mégis van saját fesztiválja, amit a helyiek nagyon komolyan vesznek. Meglepően meleg fogadtatásban volt részünk. Ugyanilyen maradandó emlékként őrzök egy mátészalkai fellépést is, ahol egy kicsi, használaton kívüli zsinagógában adtunk koncertet. 60-70 embernél több nem fért be, mégis egy varázslatos atmoszféra alakult ki, talán pont azért, mert egy ilyen kis helyen voltunk összezárva, és annyira közel ült a közönség, hogy minden hangnak jelentősége volt. Az ilyen pici helyeket is nagyon értékelem és szeretem. Soha nincs bennem olyan érzés, hogy ha kevesebb ember előtt lépünk fel, akkor az a koncert kevésbé lenne fontos, sőt.

 

A fellépéseid alkalmával van valami különleges rituáléd, vagy bevett szokásod, amit mindig végrehajtasz?

Számomra az átöltözés és a sminkelés egyfajta rituálé, bár nem tulajdonítok neki óriási jelentőséget, nem lépek hatalmas sminkben és frizurában a színpadra, általában inkább az egyszerűséget kedvelem. Ennek ellenére a fellépő ruha felöltése és az arcom kisminkelése egy olyan folyamat, ami átemel egy másik helyszínre, és kicsit átalakulok, felkészülök arra, hogy aztán megnyíljak a közönség előtt.

 

A fellépő ruháidat mi alapján választod ki?

Nagyon alkalomfüggő, hogy hogyan öltözöm fel. Szeretem megadni a módját, segít az előadásban, ha különlegesebb ruhadarabokat veszek magamra. Nagyon kedvelem a hazai divattervezőket, többel rendszeres kapcsolatban állok. Egyik ilyen divatszalon a Manier, Németh Anikó tervezőnő szalonja, illetve a Nanushka és a Je Suis Belle is. De sokszor válogatok kevésbé ismert tervezők munkáiból kis designer boltokban, szerintem nagyon izgalmas a hazai felhozatal.

 

Mekkora a különbség az utcai és a színpadi stílusod között?

A fellépő ruháim visszahatottak a magánéletben hordott ruháimra. Gimnazistaként matek tagozatra jártam, fiúkkal voltam körülvéve, és gyerekkoromban a családom sem állt úgy, hogy túl sok ruhát vásárolhattunk volna. Inkább az volt a jellemző, hogy az unokatestvéremnek, vagy anyukám barátnője lányának a kinőtt ruháit hordtam, amivel nem is volt semmi probléma, és egyáltalán nem negatívumként tekintek rá. Mindenesetre ezek a körülmények úgy hozták, hogy nem figyeltem annyira az öltözködésemre, mert azt szoktam meg, hogy kapom a ruháimat, és nem én válogatom ki őket a boltban. A színpad volt számomra az első olyan tér, ahol igazán kipróbálhattam az öltözködés csínját-bínját, és ahol bátrabban nyúltam a merészebb darabokhoz. És mivel jól éreztem magam bennük a színpadon, ez visszahatott a magánéletemre, és egyre inkább elkezdtem az utcán is hordani ezeket a ruhákat, még ha nem is feltétlenül annyira színeseket és nagyszabásúakat.

 

Hogyan jellemeznéd ezt az új, átalakult stílusodat?

Az biztos, hogy eklektikus, nagyon hangulatöltözködő vagyok. Sokszor hordok farmert, valamilyen egyszerű, szép felsővel. Ugyanakkor van, hogy reggel kifejezetten igényem van rá, hogy valami igazán színeset és energikusat vegyek fel. Néha kifejezetten merész színkombinációkat is magamra öltök, például nemrég vettem egy kanárisárga ballonkabátot meg egy neonsárga betétes kis fekete ruhát, úgyhogy vannak színes darabjaim is.

 

A dalaitok többsége angol nyelvű. Mi ennek az oka?

Két oka van annak, hogy elsősorban angolul énekelek. Az egyik az, hogy így szoktam meg, hiszen kilencven százaléka angol nyelvű azoknak a zenéknek, amiket hallgatok. A Zeneművészetin, a jazz tanszakon is angol nyelvű dalokat tanítanak, hiszen a jazz, sőt a popzene nyelve is az angol. Ezt szoktam meg, ez áll a számra. Ugyanakkor a megszokáson túl van egy praktikusabb oka is: az angol nyelv prozódiája, ritmikája és hangsúlyozása sokkal jobban passzol azokhoz a zenékhez, amiket szeretek. Ugyanakkor régóta szerettem volna magyarul is énekelni, hiszen mégiscsak ez az anyanyelvem. Így született meg tavalyi albumunk, a Lámpafény, melyen huszadik századi magyar költők verseit dolgoztuk föl.

 

Hogy születnek a dalaid?

Mindig van valami alapélmény, ami elindít: vagy egy személyes érzelmi hullám, vagy egy film, vagy egy könyv, vagy valamelyik barátommal történik valami, és az indít be. Mindig van valami alap sztori. Olyan nincs, hogy egyszer csak beugrik egy komplett dal, mindig valami érzelmi töltet kapcsolódik hozzá, és azt próbálom meg zenében és szövegben kifejezni.

 

Matektagozatos gimnázium után jött a Budapesti Műszaki Egyetem informatika szaka. Ezek szerint reálban is nagyon otthon vagy, pedig a művészeknek ez általában nem tartozik az erős oldalai közé.

Én elég sok ellenpéldát ismerek erre. A matektagozaton, ahova jártam, annyira sokan voltunk zenészek, hogy minden évben rendeztek egy kifejezetten matekos hangversenyt, ahol csak a matek tagozatosok zenéltek. De fordítva is igaz egyébként, mert mikor a jazz tanszakra jártam, ott hárman is végeztük párhuzamosan a Műszaki Egyetem informatika szakát. Szóval a zenészek között is sok olyan embert ismerek, akinek erős a műszaki beállítottsága. A két terület szerintem nem zárja ki egymást.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.