Írd ki magadból a feszültséget!

Léteznek olyan helyzetek, amikor nincs arra idő vagy épp lehetőség, hogy a bennünk felgyülemlett idegességet sportolással, tánccal, vagy sikítással vezessük le. Íme ,egy egyszerű módszer, amit szinte bármikor alkalmazhatsz.

Mindannyian tudjuk, hogy a stressz rettenetes hatással van a teljesítőképességünkre, és hosszútávon még az egészségünket is megronthatja. Éppen ezért fontos, hogy időnként kieresszük a gőzt, de erre nem mindig van lehetőségünk, főképp nem a munkahelyünkön.

Nemrégiben egy kísérlet során kiderült, hogy az írásnak jelentős feszültségoldó hatása van. Egy jelentős vizsga előtt a vizsgára váró diákot két csoportra osztották, az egyik csoportnak 15 percet kellett csendben várakoznia egy üres teremben, a másik csoportnak pedig papírt, tollat adtak és leírhatták a gondolataikat és azt, hogy miként érzik magukat. Az a csoport, aki írhatott a megmérettetés előtt sokkal jobban teljesített, írásképük rendezettebb volt és tisztábban fogalmaztak, mint azok, akik nem írhattak a vizsga előtt.

Tehát, ha értekezletre készülsz, akkor szánj pár percet az írásra, lényegtelen, hogy mit írsz, hidd el segíteni fog. A kézben történő finommotoros mozgások következtében beindul az agyad és jobban tudsz majd koncentrálni, de ugyanakkor az idegeid is megnyugszanak.

Az írást használhatod kúraszerűen is, akár rituálét is csinálhatsz belőle. Jelölj ki egy időpontot magadnak, kucorodj be a kedvenc helyedre és írj! A legjobb az, ha kézzel írsz, papírra, de akinek jobban esik, az pötyöghet a billentyűzeten is. A „kézzel fogható” írás előnye, hogy miután kiöntöttük a szívünket el is szakadhatunk tőle, akár fizikálisan is. Jól esik megsemmisíteni, összetépni a negatív gondolatokat, problémákat.

Az is jó módszer, ha összegyűjtjük az írásainkat, ugyanis lehet, hogy megkönnyebbülünk miután papírra vetettük őket, de nem biztos, hogy rögtön találunk rá megoldást. Ilyenkor érdemes eltenni a papírt és később elővenni tiszta fejjel és újra átgondolni a problémát.

Ne feledd, azt írsz le amit csak akarsz! Nem kell megmutatnod senkinek, ezt saját magadnak írod. Elengedheted magad, nem számít a helyesírás, a külalak. Csak írd le, hogy mi az, ami nyomaszt.

Jó módszer az is, ha akkor is alkalmazod ezt a módszert, amikor nagyon boldog vagy. Írd le, hogy miért szereted magad, mi okozott neked örömet. A későbbiekben ez is a hasznodra lehetsz, amikor letört vagy ideges vagy, hiszen visszaolvashatod, hogy milyen vagy sikeresként és boldogként, mert te ilyen is tudsz lenni.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
A kenyérpirító a konyha egyik legáltalánosabb és leghasznosabb háztartási készüléke, viszont ha nem figyelünk kellően, könnyen balesetveszélyessé válhat.
Utazás
A hazai sofőr azzal védekezett, hogy csak ki akarta próbálni a gumiabroncsokat, de a rendőrök már a helyszínen elvették a kocsi forgalmi engedélyét.
Sztárok
Kaia Gerber tökéletes külsőre lehet büszke, alakja pedig olyan csodás, hogy bármilyen stílusú és fazonú bikini remekül mutat rajta.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Lifestyle
Tényleg olyan hőmérséklet-ingadozások vannak hazánkban, hogy azt nehéz nyomon követni, azonban egy hidegfront már közelít felénk.
Lifestyle
Anyagi téren pozitív változásokra számíthat a Nyilas. Napi horoszkóp.