Vendéglátósból lett a kutyák hangja - A nő, akinek az élete lett az állatvédelem
A Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelöltjével, Prockl Amandával beszélgettünk, aki A Leginspirálóbb civil teljesítmény kategóriában várja a közönség szavazatait.
Inspiráló Nők Díj
Díjátadó gála: 2019. március 21-én, a gyönyörű Várkert Bazárban derül ki, kik lesznek az év leginspirálóbb női. Még több információért kattints ide!
Az esemény fő támogatója: Szerencsejáték Zrt.
Ismerd meg a jelölteket! - Prockl Amanda
Prockl Amanda nevét azoknak nem kell bemutatni, akik egy kicsit is jártasok a hazai állatvédelemben. A bicskei Kutyaovi Állatvédő Egyesület alapítója hosszú utat járt be azóta, mióta saját közösségét irányítja: kezdetben menhelyeken önkénteskedett, ideiglenes befogadó is volt és megindító fotókat készített gazdára váró állatokról. A civil foglalkozása mellett igazgat, menedzsel, koordinál - mindezt önkéntes alapon, szabadidejében. A 46 éves, vendéglátóiparban dolgozó nő sok ezer embert inspirál nap mint nap, hiszen olyanokért áll ki folyamatosan, akik nem tudják megvédeni magukat az emberi kegyetlenséggel szemben. Amanda igazi női erőt képvisel és demonstrál a magyar állatvédelem szélmalomharcában, így lett a Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj, Leginspirálóbb civil teljesítmény kategóriájának egyik jelöltje.
Sokan csak úgy hivatkoznak rád, mint a négylábúak avatatlan védőszentjére. Tavaly óta saját közösséget, a Kutyaovi Állatvédő Egyesületet irányítod. Mikor vált az alkalmankénti önkéntesség egy elkötelezett üggyé az életedben?
Ez egy többlépcsős folyamat volt. Gyerekként egy nagyon szerető és állatszerető családom volt, mindig volt háziállatunk és jó példával álltak előttem a szüleim a felelős állattartásukkal. Ennek ellenére mégsem mondanám, hogy feltétlenül ez indította el bennem, hogy ilyen szinten foglalkozzak az állatvédelemmel. Először csak kisebb lépéseket tettem: önkéntes feladatokat vállaltam menhelyeken, gyűjtéseket szerveztem, mert láttam, hogy nemcsak az állatok, de az állatvédők is nehéz helyzetben vannak. Az elkeseredés és a reménytelenség helyett megpróbáltam másképp hozzáállni a helyzethez. Úgy alakult, hogy idővel egyre nagyobb lelkesedéssel működtem közre, mert mindenképpen segíteni szerettem volna. Elkezdtem fotózni az állatokat, egyre jobb fényképezőket vettem és egyre jobb fotók születtek, amelyek által sikerült még több emberhez eljutni és még több kutyust gazdához juttatni. Nagy probléma még az állatmenhelyeken, hogy az mentvényeket nem tudják időben orvoshoz juttatni, én ezen is próbáltam a magam módján segíteni, orvoshoz vittem vagy a saját otthonomban ápoltam a betegeskedő kutyákat. Egyre jobban éreztem, hogy szükség van a munkámra és ma már azt érzem, képtelen lennék elszakadni ettől.
Hogyan tudod összehangolni a munkádat és az önkéntességet?
Az egyesület szervezése és az állatokon való segítség a szívügyem, erre sosem sajnálom az időt és az energiát. Elég rugalmas munkaidőm van, ami ritka, mert a vendéglátásban dolgozom. A munkatársaim nagyon megértőek, tolerálják, hogy ez az életem fontos része. Mindenki maga dönti el, mivel tölti a szabadidejét, én a legnagyobb részét azzal, hogy állatokkal foglalkozom.
A közösségi médiában szinte nem telik el úgy nap, hogy ne járna körbe egy-egy elárvult, szerencsétlenül járt kisállat története. A nyílt leveleket, kommenteket olvasva úgy tűnik, hogy a felelős állattartásért vívott küzdelem egy kemény szélmalomharc. Miért álltál bele ebbe a kihívásokkal teli és sokszor reménytelennek tűnő helyzetbe?
Tudod, hogy van ez. Ha senki nem áll bele, akkor mi lesz velük? Sokakat érdekel az állatvédelem és szívükön viselik a menhelyen élők sorsát, ugyanakkor ténylegesen nagyon kevesen cselekednek. Lebeszélik magukat, hogy ők nem elég erősek lelkileg ahhoz, hogy elviseljék egy menhely légkörét. Ha mindenki így állna ehhez, akkor senki sem segítene rajtuk. Nem vagyok egy harcias típus, de valahogy nekem egyértelmű volt, hogy kiálljak értük. Nem akarok nagy szavakat használni, de sokszor érzem úgy, hogy a kutyák hangja vagyok. Ez tényleg egy szélmalomharc, mert az emberek elképesztően felelőtlenek és kegyetlenek tudnak lenni. Látni az éhező, csonttá fagyott, bántalmazott kutyákat, akit teljesen elhanyagol az ember, aki egykor magához vette, szívszaggató látvány... De a csatákat meg kell vívni, a kudarcokból tanulni kell és nem szabad feladni soha. Annál pedig számomra nincs felemelőbb érzés, mint amikor látom, hogy egy ártatlan kisállat boldog életet élhet egy új, felelősségteljes gazdinál. Az örökbeadás után a nyomon követés nagyon fontos számunkra, mert ez ad erőt és inspirációt a folytatáshoz.
Az örökbeadásokon túl, mi az, ami folyamatosan élteti benned a lelkesedést?
A társak, akik közvetve vagy közvetlenül azon munkálkodnak, hogy véget vessen az állatok bántalmazásának. Egy 10-12 fős gárdával dolgozom együtt. Mindenki önkéntes alapon dolgozik és segít a Kutyaovi életének szervezésében. Én vagyok a motorja a dolognak, de ezt egyedül képtelenség lenne működtetni, még koordinálni sem egyszerű. Ez valódi csapatmunka, mert rengeteg a feladat. Kapcsolatban állunk az ország számos állatvédő egyesületével, az erőforrásainkat maximalizálva próbálunk segíteni a nehéz helyzetbe jutott kutyákon, kiváltképpen a kölykökön.
Te hogyan szoktál lelkesíteni, inspirálni másokat?
Mindig azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb bajok nem a külső környezetből, hanem belülről fakadnak. Mindenkinek hinnie kellene magában, hogy képes elérni azt a célt, amit kitűzött maga elé. Sajnos sok emberből hiányzik a kitartás. A sportmúltamból adódóan én ezt jól megtanultam, versenyszerűn pingpongoztam, ahol abban éltem, hogy nem szabad feladni. Talán ennek köszönhetem azt én is, hogy sikerrel működtetek egy olyan egyesületet, amiben teljes lényemmel hiszek és egy igen nemes ügyet szolgál.
Ha kívánhatnál magatoknak egyet annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjatok fellépni az állatok jogaiért, mi lenne az.
Ha csak egy kívánságom teljesülhetne, azt kérném, hogy legyenek okosabbak, felelősségteljesebbek és jóindulatúak az emberek. Lehet, hogy akkor nem lenne szükség ennyi állatvédőre, de azt hiszem, akkor találnánk más célt. Nagyon boldog lennék, ha egy olyan világban élhetnék, ahol egyértelmű az emberek számára, hogy minden állat egy érző lény és nem kezelik őket tárgyként.
SZAVAZZ AMANDÁRA ITT!
A jelöltek közül az olvasók az online szavazás segítségével dönthetik el, ki kapja a díjat, amelyet a március 21-i Femcafe Inspiráló Nők Estje gálán, a Várkert Bazárban hirdetünk ki.
Oldalak
Hasonló cikkek
