Időjárás: Boris miatt ennyi csapadék ömlik még a nyakunkba a jövő héten

Nem csoda, hogy Boris névre keresztelték ezt a ciklont, ami elég morcos időjárást okozott. Közben a Duna vízszintje emelkedik.

Boris után jön az anticiklon

Múlt hétvégén még strandolhattunk, 30 fok fölötti maximumokat mérhettünk, mostanra viszont előkerült az őszi kabát.

Az Időkép tette közzé, hogy a Dunán érkező hatalmas árhullám miatt hétfő 0 órától harmadfokúra emelik az árvízvédelmi készültségi szintet Budapesten - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. A következő napokban nagyjából napi egy méterrel emelkedik majd a Duna vízszintje a fővárosban az előrejelzések szerint, a jövő hét második felében pedig 8 méter feletti vízállással tetőzhet.

Ma este is a Hungaromet beszámolója szerint erősen felhős vagy borult időre számíthatunk többfelé időszakos esővel, szitálással. A Dunántúlon még mindig nagy területen lesz erős, viharos az északnyugati szél, másutt inkább csak időnként élénkülhet meg a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható.

Mennyi eső szakadhat a nyakunkba a jövő héten, és mikor inthetünk búcsút Borisnak, az a galériánkból kiderül!

A jövő hét elején még velünk lesz Boris, így hétfőn is szürke felhőkkel találkozhatunk. Többfelé várható eső, zápor, helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. Az északnyugati szelet a Dunántúlon sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik, a keleti országrészben a délkeleti szél élénkül meg többfelé. Délutántól mindenütt mérséklődik a légmozgás. Délutánra 13 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Clint Eastwood lánya hatalmas szenzációt keltett nemrég bámulatos megjelenésével: a 31 éves Francesca elegáns fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre a Queen of the Ring című film premierjén New...
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle