Lifestyle

Nagyszabású felújításra kerül két átmeneti otthon Gyöngyösön

A jelenlegi lakhatási krízisben még nagyobb jelentőségű a rászoruló közösségek támogatása.

A negatív hatások többszörösen is jelentkeznek

Az utóbbi évek nemzetközi eseményei (Covid19 utóhatásai, orosz-ukrán háború) generációk óta nem tapasztalt nehézségeket eredményeztek Európa-szerte. Az energiaválság és a rekord mértékű infláció a társadalom minden rétegét érinti, a szociálisan nehéz helyzetben lévők esetében a negatív hatások pedig többszörösen is jelentkeznek. Gyöngyös városa, az átmeneti otthonokat működtető intézmény és a Procter & Gamble ezért nagyszabású programot hívott életre, amelynek célja a rászoruló családok, gyermekek és az őket felkaroló intézmények, szervezetek támogatása. A példaértékű együttműködés a vállalat Élhető Otthon programjának első lépéseként valósul meg, mely során felújításra kerül a gyöngyösi Családok és Gyermekek Átmeneti Otthona.

A magas szinten állandósult inflációs ráta különösen magas áremelkedést hozott az alapvető élelmiszerek és az energiaárak tekintetében.1 Emellett jelentősen emelkedtek a lakhatás költségei is, továbbá a KSH adatai2 szerint mind az elkészült lakások, mind pedig a kiadott építési engedélyek tekintetében jelentős visszaesés mutatkozott 2023-ban. Ezek alapján az eladásra kínált vagy bérbeadásra szánt ingatlanok esetén megnövekedett kereslet akár további áremelkedést is hozhat.

A lakhatási krízis oka többféle lehet

Magyarországon 2022-ben a családok átmeneti otthonaiban közel 4500 férőhely állt rendelkezésre, míg gyermekek átmeneti otthonaiban csaknem 400 férőhely volt.

A Gyöngyösi Családok Átmeneti Otthona 1999-től működik a városban 25 férőhellyel, mely 2008-tól kibővült a 12 fős Gyermekek Átmeneti Otthonával. Fenntartását Gyöngyös és térségében elhelyezkedő 25 település önkormányzata társulásban biztosítja. Az ellátási terület így elsősorban a Gyöngyösi Járás településeire, illetve Heves Vármegyére terjed ki. Mindkét átmeneti otthon a családban élő gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és a gyermek védelmének érdekében fogadja szülői kérelemre az átmenetileg lakhatási krízisbe kerülő családokat. A lakhatási krízis oka többféle lehet: az ingatlan lakhatatlanná válása, albérlet elvesztése, családi erőforrások kimerülése, bántalmazás, vagy családon belüli konfliktus. Mindkét intézményben legfeljebb 18 hónapot tölthet el a család, ezen időszak alatt megfelelő lakhatást kell találniuk, és az otthon segít képessé válniuk a normalizált életre.

gyöngyös családi átmeneti otthon

Tekintettel a két intézmény magas kihasználtságára, a tárgyi és környezeti feltételek fejlesztése mindig aktuális. Szerencsés egymásra találás Gyöngyös példája, ahol a Procter & Gamble közel tíz éve működteti gyárát, és 2024-et azzal a bejelentéssel indítja, hogy legújabb, Élhető Otthon társadalmi felelősségvállalási programjának részeként szerepet vállal a két intézmény felújításában. A mintegy bruttó 50 milliós beruházással elsősorban a fürdőszobák, konyhák és a közösségi terek felújítására, korszerűsítésére kerül sor, melyhez a P&G és kiemelten négy márkája (az Oral-B, a head & shoulders, a Pampers és az always) összesen 30,5 millió forint támogatást biztosít.

Valós emberi történetek

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

„Három évtizedes magyarországi működésünk kezdete óta fontos számunkra a helyi közösségek támogatása. 10 éves gyöngyösi jelenlétünk során megismertük a helyi emberek nehézségeit, körülményeiket, és szerettünk volna valamivel hozzájárulni a közösség számára szükséges, de saját forrásból nem feltétlenül megoldható fejlesztéshez. Hiszen minden szám és statisztikai adat mögött valós emberi történetek húzódnak” - mondta Krubl Yvette, a Procter & Gamble kommunikációs vezetője.

„Egy olyan helyzetben, amikor valakinek nincs hová mennie, az átmeneti otthon nyújtotta biztonság lehetőséget teremt az újrakezdésre. Amellett, hogy meghatározott ideig megoldja a lakhatás problémáját, a helyszínen dolgozó szociális munkások segítenek felkészülni az intézményből való kilépés utáni önálló és önfenntartó életre” - tette hozzá Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója.

gyereksarok átmeneti otthonokban

A város és térsége nevében Hiesz György polgármester köszönetét fejezte ki a Procter & Gamble vállalatnak: „Profitorientált világunkban nem mindennapi élmény megtapasztalni, hogy egy multinacionális vállalat számára fontosak a helyi emberek és a közösség nehézségei, és hogy a segítő szándékon túl valós lépésekre pénzt is áldoz.”

A felújítási munkálatok várhatóan februárban kezdődnek, és a jelenlegi tervek szerint az átadás még tavasz végéig megtörténik.

Krubl Yvette hozzátette, szeretnék, ha ez program hosszú távon országos szintűre bővülve további települések számára teremtene lehetőséget a fejlesztésre. „Valódi eredményt elérni csak hosszútávú, elkötelezett stratégiával lehet.”

Az együtt gondolkodás és a segítő hozzáállás példája remélhetőleg mások számára is inspirációt jelent majd.

Interjú Gyöngyös polgármesterével:

Források:
1 https://www.fitchsolutions.com/consumer-retail/hungary-2023-consumer-out...
2 https://www.ksh.hu/housing

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A méz nemcsak a teádba való – a tudomány szerint is csodát tesz a bőröddel, amit egyre több szépségmárka is felismer, és már évek óta erre a természetes kincsként számon tartott összetevőre építik...
Lifestyle
Olyan értékes felismerést tesz a Mérleg, ami megváltoztathatja a gondolkodását. Napi horoszkóp.
Sztárok
Cindy Crawford és Rande Gerber fia, a modellvilág fiatal tehetsége, aki nemcsak kinézetével, hanem őszinteségével is felhívta magára a figyelmet.
Sztárok
A legidősebb Pevensie-t alakító színész mára már nem a félénk tini, akire a filmekből emlékszünk.
Home&Design
A mosdó valóban tökéletes hely arra, hogy kísérletezzünk vidám berendezési tárgyakkal, merész mintákkal és drámai színpalettákkal. Így nem meglepő, hogy több lakberendező mind ugyanazt válaszolta...
Lifestyle
Ellentmondásos állatkerti gyakorlat keltett heves vitát Dániában: egyesek természetesnek, mások viszont meghökkentőnek tartják azt, ahogyan a ragadozók ellátásáról gondoskodnak.