Kínai elit kampusz vagy modern diákváros? Soha nem látott beruházás készül Budapesten

A kormány és a főváros vezetése más-más projektet támogat ugyanazon a területen.
Kínai egyetem Budapesten
Múlt héten a Direkt36 egy kormányzati dokumentumra hivatkozva számolt be róla, hogy a magyar kormány egy kínai állami óriásvállalattal szeretné megvalósítani a magyar felsőoktatás elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb beruházását, a sanghaji elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának építését.
A sanghaji Fudan Egyetem Kína legerősebb felsőoktatási intézményei közé, a nemzetközi kapcsolatok oktatásában pedig az egész világ élmezőnyébe tartozik. Az egyetem a Magyar Nemzeti Bank segítségével, eleinte még a Corvinus Egyetemmel együttműködve kezdett el terjeszkedni Magyarországon. A jegybank Kína-ügyi főtanácsadója, Horváth Levente tavaly jelentette be, hogy a Fudan 2024-ben már öt-hatezer diákkal és ötszáz tanárral nyitná meg első önálló európai kampuszát.
A budapesti intézmény Fudan Hungary Egyetem néven futna és egy kínai-magyar vagyonkezelő alapítvány hozza létre és tartja majd fenn. A dokumentum szerint az alapításhoz szükséges tőkét és a kampusz építéséhez az ingatlanokat a magyar állam biztosítja, Kína pedig a tervek szerint egy egyelőre nem meghatározott összeggel száll be az alapítvány tőkéjébe, majd a kampusz éves működtetését is vállalná.
A kínai egyetem hazai terjeszkedése érdekében a kormány feláldozta annak a budapesti kollégiumvárosnak a jelenlegi tervét is, ami nyolc-tízezer magyar egyetemi hallgatónak és tanárnak biztosított volna korszerű tanulási és lakhatási körülményeket. Egy februári kormányülésen készült emlékeztető szerint ugyanis a kormány arról is döntött, hogy „az előterjesztés szerinti beruházás a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén valósul meg”.
A sok ezer magyar diáknak tervezett, modern kollégiumi és közösségi tereket ígérő Budapest Diákváros projekt a Rákóczi hídtól délre lévő területen valósult volna meg. Itt épült volna eredetileg az a budapesti olimpiai falu, amelyet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonása után módosítottak és innentől a helyszínre egy Diákváros felépítését tervezte a kormány.
























