A film, amit soha nem fogunk látni – Leforgatták, de csak 100 év múlva mutatják be

Az idő művészete
A kisfilm egy promóciós kampány részeként készült el, egy XIII. Lajosról elnevezett konyakmárkának, aminek szintén pontosan 100 évre van szüksége ahhoz, hogy tökéletesen beérjen és forgalomba kerülhessen. Ludovic de Plessis, a márka ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az ital elkészítése valódi művészet, hiszen generációk fektetnek bele végtelen energiát színtiszta szenvedélyből, hogy egy valódi műalkotást hozzanak létre, ők maguk mégsem élvezhetik ki soha a kész művet. Ehhez a művészi gondolatmenethez csatlakozott Rodriguez és Malkovich a mozgóképek világában.
A 100 évnek már három rövidebb előzetese is megjelent, ezek mindegyike egy másfajta jövőképet vetít előre: egy high-tech, számítógépek uralta világot, egy poszt-csernobili verziót, amikor a civilizáció megroskadása után az emberek visszatértek a természethez, illetve egy retró jövőt, ami olyan, mint amilyennek a negyvenes-ötvenes évek sci-fijei képzelték el az eljövendő időket.
Rodriguez már több rövidfilmet készített a márka felkérésére, de eleinte azt gondolta, ezeket reklámként használják majd. „Amikor megmutattam nekik a filmet, azt mondták, »Igen, ez nagyon jó. Ezt fogjuk elzárni.« Én meg visszakérdeztem, hogy »Mi? Ezt fogjátok elzárni? Mi van a másikkal…« »Nem, az a reklám lesz«. Az, amelyikhez a leginkább kötődtem, az lett félretéve” – mesélte a rendező.
A szóban forgó filmet 2115. november 18-án mutatják be, hogy ha valaki esetleg szeretné felírni a naptárába.
Az amerikai rendőrségnek sikerült lelepleznie egy harminc éve keresett sorozatgyilkos személyazonosságát, aki legalább három nő haláláért felelős, mégsem nyerheti már el méltó büntetését. A bejelentés sokkolta az elkövető feleségét is.