Mellbevágó, több évtizedes titokra lelt férje múltjában: azonnal beadta a válópert a nő
Csak jóságból tette
Amikor a házastársak látogatást tettek a férj szüleinél, az utcán szembejött velük egy másik, teljesen idegennek tűnő család. Csakhogy a feleségnek feltűnt, hogy a família egyik tagja, egy kamaszfiú a megszólalásig hasonlít a férjére, annak húga pedig a férfi nővérére. Természetesen egy ilyen felfedezés után a számonkérés sem maradt el. A megszeppent férj - mivel neje sarokba szorította, nem is tehetett volna egyebet - úgy döntött, mindent bevall élete párjának. Elárulta neki, hogy megismerkedésük előtt egy osztálytársa arra kérte, segítse ki némi spermával. A férfi eleget tett a kívánalomnak, hiszen akkor még nem gondolta, hogy bármilyen baja származhatna az önzetlen cselekedetből. Később, amikor megismerte a feleségét, persze egyetlen szóval sem említette az esetet, és reménykedett benne, hogy a titka sosem fog lelepleződni. Sajnos nem jött be a számítása, pedig nem is lett volna indoka a titkolózásra, hiszen saját elmondása szerint semmiféle érzelmet nem táplált a nő iránt. Amikor pedig összejött a feleségével, azért hallgatta el előle a dolgot, mert kapcsolatuk kezdetén úgy tűnt, nem születhet közös gyerekük. Később, amikor mégis gyermekáldás elé néztek, a férj már nem tartotta lényegesnek, hogy elmesélje a feleségének ezt az ősrégi sztorit. A hölgy azonban most tudomást szerzett a történtekről, és rettenetesen felzaklatta, hogy a férje hosszú éveken át hazudott neki "titokban fogant" gyerekeiről, akikhez a férfi egyébként nem is kötődik érzelmileg. A nő elhatározta, hogy beadja a válópert - férje ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy ez ne következzen be. A férfi a Reddit fórumán fordult tanácsért az internetezőkhöz, ugyanis a végső kétségbeesés határára sodródott, mióta a felesége bejelentette, hogy szeretne véget vetni a frigyüknek.
Fotó: 123rf
A tomboló kismama kiutasította férjét a szülőszobából: bicskanyitogató, mit tett vele a leendő apuka
Minden kismama hőn áhított vágya, hogy nyugodt, békés körülmények között hozhassa világra gyermekét. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor a születendő kis jövevény édesapja mindent megtesz azért, hogy ne így történjen.