Aggódsz, hogy túl jó barátok a kamaszok? Ne hagyd figyelmen kívül a fejlődés velejáróit!
Nemrég egy olvasói levél kapcsán kérdeztek egy nyomtatott lap szakértői rovatában. Aggódott az édesanya, hogy kiskamasz lánya olyan szoros kapcsolatot ápol az egyik barátnőjével, hogy talán több is van köztük, mint barátság. Furcsállja, hogy sokszor együtt fürdenek, egymásnál alszanak és kéz a kézben járnak. Ki szeretné deríteni, mi van köztük, de nem tudja, hogyan hozakodjon elő vele. Megragadom az alkalmat, hogy a meghatározott karakterszámon túl, továbbgondoljuk ezt a kérdést a FemAnyu hasábjain is.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Az aggodalmaink árnyékában feszülten figyeljük, hogy a gyerek viselkedése eltér-e az átlagostól. Mégis mielőtt a szakirodalomhoz fordulnánk támpontért, azt szoktam javasolni a szülőknek, hogy előbb idézzék fel a saját gyermekkorukat! Sokszor a „visszahelyezkedés” válaszokkal szolgál és mélyebb megértést ad egy-egy kérdésben. Túl könnyen elfelejtjük, hogy milyen volt annyi idősnek lenni, mint most a gyerekeink.
Kamasz barátságok
Ha olyan szerencsések voltunk, hogy tinikorunkban legalább egy igaz barátnőre leltünk, akkor emlékszünk, hogy milyen jó volt azt érezni, „Nem vagyok egyedül! Ő megért engem! Minden titkomat rábízhatom.” A barátnőnkkel akartunk csinálni mindent, neki mondtuk el először, hogy mi történt velünk. Az önállósodás, a szülőkről való érzelmi leválás folyamata mellett természetes, hogy a kortársak kerülnek az érdeklődés középpontjába. A kiskamasz megtapasztalja, hogy a családon kívül is fontos lehet egy másik embernek. Ebben a közelségben nyúl a szeretet kifejezésére ismert verbális és fizikai eszközeihez: ölelés, együtt alvás, kéz a kézben járás, puszi és a „szeretlek”, „a legjobb vagy” üzenetek. Kérdés, hogy testi síkon hol áll meg ez a közeledés, de a pszichoszexuális fejlődés során a szeretet egy időre átfedésbe kerülhet a szerelem érzésével anélkül, hogy fixálná a fiatalok szexuális orientációját.
Pár szempont
Fontos tisztáznunk a helyzethez való érzelmi viszonyulásunkat ahhoz, hogy ne első blikkre reagáljunk, hanem felelősségteljesen viselkedjünk. Tájékozódjunk, ha vannak megválaszolatlan kérdéseink és öntsük ki a szívünket egy bizalmasunknak! Az őszinteség nem azt jelenti, hogy minden kétségünket a gyerekre terheljük. Meglátásom szerint a levélíró édesanya pont erre törekszik azáltal, hogy hangot ad az aggodalmának, de nem ajtóstul ront a házba. A gyerekeink nyitottsága felénk tizenéves korban már nem magától értetődik. Ezért mindig nézzünk rá a nagyobb képre, hogy milyen a családunk érzelmi klímája? Hogyan beszélünk egymással és nyilatkozunk másokról? Ha a gyerek azt hallja, hogy ítélkezünk a szomszéd felett és folyton kibeszéljük a barátainkat, ráadásul a testvérekkel is általános az egymáson való élcelődés, esze ágában sem lesz megnyílni felénk. Miközben azt is hallhatná tőlünk, hogy mi nem aszerint szortírozzuk az embereket az életünkben, hogy ők az intimitás mely formáját élik meg. Szeretetteljes családi légkörben hamarabb harmonizálni tudjuk a gyerekkel való kapcsolatunkat akkor is, ha később beigazolódik, hogy a saját neméhez vonzódik. Ha pedig nem erről volt szó, csupán egy kamaszkori epizódról, akkor is rengeteget nyertünk általa, hiszen emberséges otthonból ép lelkületű fiatalok indulnak majd útnak.
Az elfogadás egy folyamat eredménye
Érthető, hogy a szülőt elönti a sürgető érzés, hogy neki ezzel teendője van és elkezd azon gondolkodni, hogy miként tudná keretek közé terelni a gyerekeket. El tudom képzelni, hogy egy jó anya-lánya viszonyban elhangzik olyan, hogy „Drágám, legalább egy bikinit vegyetek fel, amikor együtt fürdötök! Mégse vagytok már olyan kislányok, mint régen”? Lehet, hogy erre megkapja, hogy maradi és „Nincs ebben semmi, anya!”, de ez már önmagában elindíthat egy beszélgetést kettejük között. A szülő lelki egészségét is a hallgatás, az elfojtás károsítja leginkább. Amíg a szülőnek fenntartásai vannak, úgysem beszélhetünk elfogadásról. Legyen szó kamasz szeszélyről vagy annál jelentősebb megélésről.
A „házi szabályok” szerepe
Mindig szálazzuk szét, hogy nekünk mi okozza a problémát pontosan! Például ebben az esetben, zavarná-e az édesanyát az együtt fürdés, ha tudná, hogy a lányánál már eldőlt, hogy leszbikus és csupán a szerelmével fürdik együtt? Ha arra jut, hogy ebben az esetben nem zavarná, akkor még ott munkálhat az a félelme, hogy mi van, ha a lánya pont ilyen élmények hatására kezd vonzódni a barátnőjéhez? De az is egy állítás, hogy „Jobban belegondolva, akár fiú barátról, akár lányról van szó, korainak tartom, hogy mesztelenül fürdőzzenek, amíg én a vacsorát készítem.” Vagyis fontos lehet tisztáznia a gyerekekkel, ha a szabadosságot és nem a másságot korlátozza. Ez pedig már túlmutat az irányultság kérdésén. Van, aki támogatja, hogy tizenpár évesen együtt aludjanak a szerelmesek, ha akarnak, így legalább biztonságos körülmények között történik meg az első, intim együttlét. Más pedig abban bízik, hogy a keretek az otthonon kívül is belső fékként lassítják a gyereket, hogy ne hármasával szedje az intimitás lépcsőfokait.
Vannak-e korai jelek?
Fel szokott merülni, hogy vannak-e jelei annak, hogy a gyerek a saját neméhez fog vonzódni? Édesanyaként is inkább oda kérdeznék vissza, hogy mégis miben viselkednénk másként a gyerekünkkel? Nem kérdezgetnénk állandóan a fiúkról? Nem erőltetnénk rá olyan ruhát, hajviseletet, amit elutasít? Többé nem tűrnénk a bántó poénokat a társaságunkban? Ha józanul belegondolunk, ezeket amúgy sem kellene akár leszbikus, akár heteroszexuális gyermeket nevelünk. Amit meg „amúgy is” tennünk kellene az az, hogy elfogadjuk a különcségét, akármiből is fakad. Hogy a kamaszkori identitáskeresésnek mi lesz a „kimenete” a gyerek szexuális orientációját illetően, még nem láthatjuk tisztán, de ez a megközelítés segíthet megállítani az érzelmi távolodást, ami ilyenkor tudattalanul beindulhat a szülőben.
Hogyan viselkedjen a szülő, ha a sejtése beigazolódik?
Nehéz szülőnek lenni manapság, amikor a szemünk előtt dőlnek meg tabuk, amikről felelős szülőként tudnunk kellene beszélni, véleményt formálni. Egy ilyen sejtésre még a legliberálisabb szülőben is megvillan az aggodalom, mert társadalmi szinten van erős tapasztalatunk arról, hogy a nagy átlagtól eltérő gyermek védtelenebb a társainál. Hogyan viselkedjen hát a szülő? Vértezze fel a gyereket a szeretetével, mert a fürkésző pillantásoktól nem fogja tudni megvédeni, fog hallani kirekesztő, lesújtó mondatokat, a bőrén fogja érezni a másságát, de mindez feldolgozható lesz, ha nem hagyja benne egyedül! A szülő tanulja meg jól támogatni a gyermekét. Rengeteget segít, ha keres sorstársakat és a gyerek is megtalálja a maga közegét. Így fog lassanként megszületni bennük újra az a kép, hogy ő nem kevesebb, mint más és nem is ettől egyedi, hanem ezzel együtt.
Lead fotó, fotók: Pexels /Cottonbro Studio, Gaspar Zaldo, Karolina Grabowska/
Oldalak
Hasonló cikkek
