Lifestyle

Így hűtsd le a gyerek elégedetlenkedését!

Többször írtam már arról, hogy időnként nagyon hasznos feleleveníteni azt, amit egyszer már tudtunk a gyereknevelésről. Amire egyszer már rátaláltunk, legyen szó valami praktikáról vagy bölcsességről még abból az időből, amikor több időnk, figyelmünk és türelmünk jutott életünk egyik legfontosabb szerepének betöltésére. Jellemző ez a korai évekre, amikor a kicsiként jelenti a fő elfoglaltságot. Mert aztán lesznek olyan időszakaink, amikor elvonják a figyelmünket, és az anyaságunk fog némi kivánnivalót hagyni maga után. Én így jártam most, ezért tiszta szerencse, hogy rátaláltam erre a bejegyzésre! Szeretettel osztom meg veled, kedves szülő, akinek talán kapóra jön a „Fejmosás helyett” címmel kelt korábbi írásom, amit én most jól megfogadok – újra.

Tény, hogy mondtam olyat a gyereknek, hogy „Majd holnap megnézzük!”, de holnap rájöttem, hogy már nincs időnk lesétálni a város széli vidámparkba. Ekkor toppant be Apa, akire hamar áttevődött a potenciális kísérő szerepe. Ledobta a táskáját, de a munkanap terhei még ott gyöngyöződtek a homlokán. Ennek ellenére vidáman váltott volna „apába”, de valójában a program neki sem volt ínyére. Mégis belement, „Hadd örüljön a kisfiam!” – az egész nap távollévő szülő lelkiismeret-furdalásától fűtve.

Ezen picit megsértődtem

Látva ezt, Apa segítségére siettem, újra megerősítve, hogy fél 7-kor már késő elindulni. „És különben is, enélkül is klassz napunk volt” Kissé karcosan szögeztem le, miután pöffeszkedni kezdett bennem a rosszallás – az egész nap gyerekező szülő önérzetességétől fűtve. Mégis Apa évődését és a kisfiam durcázását látva egyre biztosabb voltam abban, hogy mára elég nekik egy rövid séta Matyikutyával.

Fontos felismerni a határainkat

Van, hogy kéz a kézben sétálós szülőknek jók vagyunk, de vidámparkba menősnek nem. A fotelbe lerogyva, kezünkben egy kávéval csodás hallgatóságai vagyunk mindenféle ninjás sztoriknak, de alkalmatlanok egy elhúzódó társasjátékozásra. Éppen ezt konstatáltam magamban, amikor a kicsi fiú elém állt: „De Anya, hogy van az, hogy Apa azt mondta, hogy elmegyünk a vidámparkba, erre te azt mondod, hogy ne menjünk?” Jogos a kérdés. Micsoda érvelés! – futott át rajtam. Válaszoltam rá őszintén, „hogy van az”, annak hangsúlyozása mellett, hogy „A hétvégén elmegyünk majd az unokatesókkal együtt!” Apa is egyetértett, és elment átöltözni. Csakhogy a fiunk ábrázata nem változott számottevően. Összevont szemöldöke alól pislogott, amitől fogytán volt Apa türelme.

Döntés kérdése a folytatás

Itt lehetett volna belelendülni mindenféle fejmosásba, mert „miazhogy” és „nehogymár”, mérges, csalódott, de leginkább olyan tudattalan félelmektől heccelt méltatlankodásba, hogy „a fejünkre nő a gyerek” „el van kényeztetve” „bezzeg a mi gyerekkorunkban” „szegény anyád” „szegény apád” stb. Simán megtalálhatjuk bennük a saját igazságunkat! Ha magunkra vesszük azt, amit látunk, ahelyett, ami a gyerekben zajlik: kifejezte az érzéseit és nem tudta egyből abbahagyni. Ahogy mi annak idején? Természetes, hogy rosszul esik a gyerek viselkedése, de ahogy tőle elvárjuk, hogy egy ponton továbblépjen, úgy nekünk is szükséges megtenni még ő előtte, hiszen a példa mi vagyunk.

Kulcsmomentum

A másik sérelmének elismerése nem kerül semmibe. Nem akkor fogja tovább szajkózni, hogy mit akar, ha tudtára adjuk, hogy megértettük. Ha kitárjuk a kapukat, nincs mit tovább döngetni. Fenyegetőnek tűnhet beengedni a gyerek nagy és „rossz” érzéseit. Főleg, ahogy apróbb koruk körül tetőznek... Mégis mindig rácsodálkozhatunk, hogy úgy zsugorodnak össze a szeretetben, ahogy az árnyak a fényben. Sokszor anélkül, hogy az akarat maga beteljesülne ott és akkor. Csak mindez körültekintő szoktatást igényel. „Picim, megértjük, hogy csalódtál. Megbeszéltük, hogy lesz vidámparkozás a hétvégén, csak nem ma. Úgyhogy légyszi’, most emelkedj felül ezen! Menni fog?” – mondtam neki normális hangon, miközben arra gondoltam, hogy a „felülemelkedés” sokszor mennyire nehezen megy nekünk, felnőtteknek is! Ő meg még csak most tanulja, hogy mit is jelent. Persze beszélgettünk már vele erről korábbi esetek kapcsán, nem most hallotta először, mégse reméltem választ. Mire felvillant egy kar az ajtófélfa takarásából, hüvelykujjával „Ok” jelet mutatva. Mert sok minden állhatja útját a szavaknak, de a szeretet nyelve mindig utat tör magának, ha azt beszéljük.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...