Négylábú a családban: Így ne ronts a kutya és a gyerek kapcsolatán
„A gyerek feladata lesz a kutya! Legalább megtanul gondoskodni egy másik élőlényről, felelősségteljesebb lesz és hűséges barátra lel!” Ismerős? Ha nálatok sem egészen így alakult – vagy még idejében olvasol – pörgess tovább, mert egy sokat látott szakembert is segítségül hívtam ahhoz, hogy a családi kutyatartásról gondolkodjunk.
Két évvel ezelőtt, a karantén idején örökbefogadtunk egy kutyust, – ahogyan meglepően sok ismerősünk, akikkel pórázvégről integettünk egymásnak. Kivéve azokat, akik nem kutyussal, hanem várandósan kerültek elő a nagy összezártságból, de velük is tudtunk azonosulni. Sőt, az első hetekben velük tudtunk igazán, mert amit akkor produkáltunk, inkább hasonlított újdonsült szülők malőrjeihez, mint felelős kutyatartáshoz. Minden igyekezetünk ellenére.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Kutyaféltékenység?
Okozott némi zavart a rendszerben, hogy az első kiskutyás hetek visszahozták a kisbabás működésünket. Lokátor fülek éjjel, kabát alatt pizsiben sétáltatás 6-kor, gügyögés a deddel ebbel. A férjem a zaj miatt lemondott az esti moziról és hozta a kávét, amit az első napsugarakkal együtt kortyoltunk el a kertben, gyönyörködve Matyika szobatisztaságának jeleiben. Mintha lett volna már egy ilyen időszak az életünkben...
Ha egy kiskutya képes szülői ösztönöket megmozgatni bennünk, akkor van értelme „kutyaféltékenységről” is beszélni. Legalábbis erre gyanakodtam, amikor a kiskutyus érkezésének másnapján a fiunk nem rohant le hozzá, mert sürgős játszhatnéka támadt a szobájában. Egész délelőtt nem jött le. Végül is érthető, – átgondoltam – előző délután végignézte, ahogy a szülei körbeugrálnak egy cuki, dédelgetnivaló kis lényt, „óvatosabban fogd meg!”, „nem macska, ne cipeld”, „hagyd békén, még nagyon félős”, miközben egy parázs vita is kirobbant közöttük azon, hogy hol legyen a kutya vacka.
Nem mindegy, hogyan játszik a gyerek a kutyával
Óriás Tanuló Kutyus
Vannak barátok. Vannak nagy barátok. És most megérkezett a nagyon nagy barát. A Fisher-Price Óriás Tanuló Kutyus a kicsikkel együtt fejlődik, reagál a mozdulatokra, rengeteg dalt ismer és élmény vele a tanulás, a dalolás és a játék.
Előre végiggondoltuk a kutyatartás kapcsán, amiről azt gondoltuk, hogy végig kell, mégis maradt egy kis zavar a fejünkben a tekintetben, hogy ki lesz a kutya gazdája. Eleinte mondtunk olyat, hogy a fiunk, amit korrigáltunk arra, hogy „hát családtag lesz, így mindannyian!" Jonatánt is elvittük a kutyasuliba, hogy felváltva csináljuk a feladatokat, de hamar kiderült, hogy ő még nem tud lépést tartani a csapattal. Így szorult ki a kutya körüli teendőkből, miután az etetést összevontuk a gyakorlással, ahogy a pórázas sétáltatást, a szabályok tanítgatását is, ami nekünk, felnőtteknek is zavarbaejtően nagy kihívásnak bizonyult. Maradt az itatás és az esztelen játék a kutyával, ami csak hamar konfliktusforrássá vált.
„Egyre vadabbul játszik a kutya a gyerekekkel, már harap is.”
Rózsa Robi, a Szentendre Kutyasuli trénere meséli, hogy most is dolgoznak egy olyan családdal, ahol a kutya elkezdett egyre durvábban játszani a gyerekekkel.
R.R.: Amikor megkértem, hogy mutassák meg, hogyan játszanak vele, – mondja – azt láttuk, hogy a gyerekek túlpörgették a kutyát. Aki meg úgy játszott, mintha csak az alomtestvéreivel marakodna. A birkózás, a négykézlábra ereszkedés, ha hagyom, hogy rám ugorjon a kutya, mind ezt üzeni neki. De egy gyerekkel szemben mindig a kutya lesz az erősebb. Ebben a családban ezt a fajta játékot teljesen le kellett tiltani.
F.I.: A múlt vasárnapunk jutott eszembe, amikor én is ott henteregtem a kutyával és pörgettem, hagytam, hogy átfusson rajtam.
R.R.: Itt jön a szülői példa, igen. De a gyerekkel valószínűleg a kutya is jobban mer majd durvulni. Te nagyobb vagy, már többször leszidtad, nem ugyanaz. Jobban betartod a határokat is, míg a gyerek könnyen meghúzza úgy a kutya fülét, ahogy te nem tennéd.
F.I.: Ezt a fajta játékot akkor el kell felejteni.
R.R.: A játék az mindig legyen valami feladat, azt a kutya is élvezi. Apportírozás, klikkerezés, keresés, ezekkel sok mindenre meg lehet tanítani a kutyát.
F.I.: Itt visszatértünk akkor az életkorhoz, hogy mekkora gyerek képes már arra, hogy ilyet játsszon, tanítson a kutyának?
R.R.: Én ezt nem tudom megmondani, de azt tapasztaljuk, hogy nem feltétlen korfüggő. Sok felnőtt is hamar feladja, nem tudja megtanítani rendesen klikkerezni a kutyát, mert nincs türelme, kitartása. A tanfolyamon egy általános iskolás gyerek meg gyönyörűen dolgozik a kutyájával, mert szereti és érdekli.
F.I.: Az merült fel bennem, hogy helyénvaló-e családtagnak gondolni a kutyát vagy inkább a gazdi-eb kapcsolatot kellene erősíteni?
R.R.: Vannak, akik olyan emberi tulajdonságokkal ruházzák fel a kutyát, amit nem is értek. Bizonyos körökben már szitokszónak számít az, hogy a kutya egy ösztönlény. Pedig az. Hogy családtag-e a 13 éves kutyám? Abszolút. De a másfél éves kajla, aki a küszöbön nem áll meg, mielőtt behívnám a házba, dehogy is. Családtaggá válhat kutya, ha be van illesztve a családi rendszerbe. Tudja és betartja a szabályainkat.
F.I.: Ami rengeteg meló és tanulás nekünk is.
R.R.: Talán azzal lehetne előre „tesztelni”, hogy hogy reagál rá a gyerek, ha elvisszük egy menhelyre vagy egy tanfolyamra, ahol lát más kutyákat és gazdikat együtt. A kutyatartás mindenképp egy hosszútávú döntés, mert ha nem sül el jól, akkor konfliktus lesz a családban. És akkor még ott van, hogy milyen kutyát fogunk kifogni. Örökbefogadott kutyánál sokszor látjuk, hogy többet engednek meg a gazdik, mert azt hiszik, hogy szegényt biztos verték. Ami korántsem biztos. Lehet, hogy vele született érzékenységet és a szocializáció hiányát látjuk rajta. Viszont azzal, hogy romantizálják a menhelyes kutyák „megmentését”, elcsúszik a nevelése.
Kutyaidomítás vs. gyereknevelés
A pályán azt éltem meg, hogy ismét meg kell tanulnom egy kis élőlény kommunikációját, máskülönben gondban leszünk. Ráadásul azzal a valamicske rutinnal, amit sok év lelki és pszichés munkájával felépítgettem magamban nevelés címén – empatikus határszabás, erőszakmentes kommunikáció – itt nem sokra mentem. Kellett az odadörrentés, akár, hogy egy vizes palackot a kutya után tudjak hajítani, ha balhézott, hogy majd a szabadban is biztonsággal mozogjunk.
Egyelőre viszont rémesen esetlen voltam. Nem úgy mozdultam, nem olyan hangerővel szóltam, álltam, léptem, mint ahogy gondoltam, hogy teszem, ezért a kutya se úgy reagált. Teljesen kikapcsolt az ott töltött egy-egy óra, annyira más működést kívánt tőlem – függetlenül attól, hogy esőben, sárban vagy ragyogó napsütésben dolgoztunk, játszottunk. Ráadásul azt is megéreztem magamon, hogy ez az igyekvés, mégis bizonytalanság, olykor csalódott düh, máskor magamon röhögős derű, extrán érzékenyített azoknak a szülőknek a helyzetére, akik azzal fordulnak hozzám, hogy tényleg minden tőlük telhetőt megtesznek, mégsem érnek el változást a gyerekkel. Át tudtam érezni! Ahogy megerősítést nyert a külső szem fontossága is. Adott esetben a trénereké, akik kívülről láttak minket, korrigáltak, elmagyarázták, hogy értsük, mit miért csinálunk. Mert ahogy a gyerek nem kutya, hogy vezényszavakkal idomítsuk, a kutya sem gyerek, hogy szeretetből szótfogadjon.
Oldalak
