Te is rosszul tároltad eddig a hűtőben a felvágottat? Mennyei lesz az íze, ha figyelsz erre

A magyarok őrülten szeretik a felvágottakat, és mindenki hűtőjében ott szokott lapulni belőle egy kevés. Azonban abszolút nem mindegy, hogyan tárolod.

A fogyasztása előtt is figyelni kell néhány dologra

A modern nyugati táplálkozásban központi helyet foglalnak el a felvágottak, a különböző feldolgozott húsipari termékek.

A felvágott elnevezés már önmagában is egyfajta garanciát jelöl. Szabályozva van ugyanis, hogy minimum mennyi fehérjét (12%), illetve, maximum mennyi vizet (70%, ami nem csak hozzáadott vizet jelent, hanem a húsban természetesen jelen lévő vizet is), zsírt (35%) és nátrium-kloridot (2,2 %) tartalmazhat. Ha egy termék valamelyik kritériumnak nem felel meg, akkor nem viselheti a felvágott nevet.

Ha a csomagoláson azt olvassuk, hogy „szelet”, akkor az azért van, mert hiába néz ki úgy, nem nevezhetik felvágottnak, mivel valamelyik követelménynek nem felelt meg. A felvágottak hústartalma legalább 50% kell, hogy legyen.

Azonban sokan rosszul tárolják őket a hűtőben. A galériánkban megmutatjuk, hogy mire kell nagyon figyelned!

A Maradok a pénzemnél blog nem olyan rég az olasz felvágottakat vette górcső alá, a teszt nyertese pedig a KOMETA Olasz felvágottja lett. Ők igyekeztek is tisztába tenni, hogy mit kell tudni az alapanyag megfelelő tárolásáról. Ha például megfogadsz egy tippet, akkor még az ízük is finomabb lesz.
Kattints a további képekért!

Természetesen ez nem vonatkozik azokra, akik vegetáriánusok, vagy vegánok, mivel ők ugye alapból nem esznek húst. A többségünk azonban imádja, és nem mindegy, mennyi fogyasztunk belőle.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.