Etikett szabályok a múltból, amik manapság már őrültségnek tűnnének

Minden korszaknak megvannak a saját etikett szabályai és bár néhányat évszázadok óta nem engedünk el, akadnak olyan viselkedési formák is, amiknél nem akkora tragédia, hogy a múltban ragadtak, ugyanis mai szemmel már inkább viccesek, mintsem illedelmesek. Mutatjuk, melyek ezek.

Etikett, más szóval viselkedéskultúra

Talán nem is annyira meglepő, de az etikett szó a franciáktól származik. Régen az étiquette olyan feljegyzést jelentett, amiben a neveket, rangokat és a különböző szertatások lebonyolítását rögzítették, fénykorát pedig XIV. Lajos versailles-i udvarában élte. Ma már az illemszabályok összesítésére inkább a viselkedéskultúra megnevezést használjuk. Sűrűn változik, hiszen minden kornak, generációnak, vallásnak, népcsoportnak, sőt családnak is megvannak a saját illemszabályai. Gyerekként még azt gondoltuk, hogy kimerítő ennyi szabálynak megfelelni, pedig ha belegondolunk, elődeinknek sokkal, de sokkal nehezebb dolguk volt. Az ókori Görögországban például fekve kellett vacsorázniuk és alig 150 évvel ezelőtt még illetlenségnek tartották kesztyűt húzni az utcán. A Brightside áttanulmányozott pár történelemkönyvet és összeszedte az elmúlt évszázadok legmeghökkentőbb etikett szabályait, amik mai fejjel már elképesztően viccesnek tűnnek.

Kattints a galériára!

Angliában a Tudorok uralkodása alatt bevett szokás volt, hogyha vacsorára invitáltak valakit, annak hoznia kellett a saját evőeszközeit. Vajon így spóroltak a mosogatással?
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Állítólag Sussex hercegnéje nagy dologra szánhatja el magát jövőre - valami olyanra, ami inkább csak neki lesz jó, férjének és családjának azonban nem feltétlenül.
Christmas
Bár a legtöbb embernek megvan a maga jól bevált halászlé receptje, és az sem kérdés, hogy mindenki máshogyan szereti, ám ha te is szívesen kipróbálnál idén valami újdonságot karácsonykor, és...
Lifestyle
Bár a statikus elektromosság nem a világ legnagyobb problémája, mégis bosszantó tud lenni, ha nap mint nap szembesülünk vele. Kövesd ezeket a tippeket, és élvezd, hogy a ruháid nemcsak jól néznek ki...
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...