Bizarr emberkísérlet: születésükkor elválasztották a hármasikreket, felnőttként véletlenül találkoztak

Az örökbe fogadásért felelős ügynökség szakította el egymástól a hármasikreket, az őket adoptáló szülők tudta nélkül. Egy véletlen folytán bukkantak újra egymásra már felnőttkorukban.
Elszakították őket egymástól
Az Amerikai Egyesült Államokban születtek meg a hármasikrek, akiket az örökbe adásukkal megbízott ügynökség külön-külön ajánlott fel adoptálásra, így az örökbefogadó szülőknek sem volt fogalma arról, hogy fiúknak két másik testvére él az országban.
Évekkel később, amikor Robert Shafran 1980-ban egyetemre ment, furcsállva fogadta, hogy sohan azt hiszik, már ismerik őt korábbról. Kiderült, hogy egy Eddy nevű sráccal keverik, aki az azt megelőző évben tanult a felsőoktatási intézményben, mielőtt iskolát váltott volna.
Robert hamarosan találkozhatott is Eddy-vel egy közös barátjukon keresztül, aki tudott róla, hogy mindkettejüket újszülöttként örökbe fogadták. Amikor először meglátták egymást, minden másról megfeledkeztek, úgy érezték, csak ők ketten vannak a világon abban a pillanatban.
David Kellman az újságban olvasott az ikerpár csodálatos egymásra találásáról nem sokkal később. A fiúkról készült képen saját arcmása köszönt vissza, így az akkoriban éppen New Yorkban tanuló egyetemista felkereste Eddy családját.
Cikkünk folytatódik, lapozz!
Oldalak
