Megújulva tér vissza az EFOTT, hogy igazodjon a fiatalok megváltozott igényeihez
2022-ben megújul az ország legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT. Várhatóan még ezen a héten bejelentik, kik lesznek az idei fesztivál húzónevei.
A magyar fiatalok legfontosabb fesztiválja
A 2019-es év még rekord látogatószámot hozott az EFOTT, azaz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója számára, több mint 119 ezren vettek részt a fesztiválon, 2020-ban azonban a koronavírus-világjárvány miatt elmaradt az esemény. A pandémia a 2021-ben megrendezett fesztivál programjára, gazdasági lehetőségeire is komoly hatással volt. Így az EFOTT – a komplett magyar fesztiválszervező szcénához hasonlóan – a nagy visszatérésre készül idén, az élő koncertek, a személyes találkozások ünnepére. Ezzel együtt a kulturális, turisztikai és sport programpaletta bővítésével és színesítésével is készülnek a szervezők.
„A koronavírus-járvány megmutatta, hogy mennyire tud hiányozni a fiatalok életéből a közösségi élmény. Az ország legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT abban látja szerepét, hogy a közönség valódi találkozási pontja legyen, amely családias hangulatot, megfizethető lehetőségeket, különleges programokat kínál a magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak” – fogalmaz Dr. Lasztovicza Gábor, az EFOTT Kft. ügyvezetője. Hozzáteszi: a külföldi headliner fellépők listáját várhatóan napokon belül bejelentik.
A két éve tartó koronavírus-járvány vonzata, hogy számos ponton változott meg a fiatalok élete, és ez a fogyasztói igények változását is maga után vonta. Felértékelődtek a közösségi élmények, a családias hangulat, a célzottan fiataloknak szóló programok; valamint a megfizethetőség is prioritássá vált. Ezek a változások adják a „Tied a fesztivál” című, egyetemistákat és főiskolásokat fókuszba helyező koncepció alapját, amit magyar egyetemi és főiskolai hallgatók bevonásával kerül kialakításra.