Csobot Adél: "A lételemem a színpad!"
Néhány héttel ezelőtt még szinte senki nem ismerte Csobot Adél nevét, most viszont a fél ország róla beszél. Ez alkalommal az X-Faktor talán legmegosztóbb versenyzőjével beszélgettünk, aki basszusgitárokról, fellépőruhákról és muffinsütésről mesélt, de azt is elárulta, hogy miért nem hozzák lázba az Alkonyat filmek.
Hétvégén betegeskedtél, reméljük már jobban vagy! Mivel kezelted a torkodat?
Igyekeztem minél többet pihenni, illetve egy kis gyömbér és a különböző tinktúrák sokat segítettek.
Az utóbbi időben nagyon felpörögtek körülötted az események. Hogy teltek a napjaid otthon, még az X-Faktor előtt?
Teljesen átlagosan, a megszokott rendben teltek a hétköznapjaim. Iskolába jártam, énekeltem, táncoltam, színészkedtem. Persze otthon a barátaimra is mindig jut időm, ha tehetjük, összefutunk egy jó kis beszélgetésre.
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a műsorba? A családod támogatta a döntésed?
A színpad a lételemem, az a hely, ahol igazán jól érzem magam, úgyhogy mindig is foglalkoztatott, hogy jelentkezzek, és kipróbáljam magam az X-Faktorban. A családom persze támogatott, bár anyukámban volt egy féltés, mert még soha nem voltam távol a szülői háztól ilyen hosszú ideig, ráadásul úgy, hogy csak magamra számíthatok.
Izgulós vagy? Mentálisan hogyan készülsz a szombati megmérettetésekre?
Próbálom kizárólag a pozitív energiákat mozgósítani és a legjobb formámat nyújtani. Egyébként nagyon izgulós vagyok, de mégis, abban a pillanatban ahogy színpadra lépek, elmúlik az izgalom, a feszültség valahogy lepereg rólam.
Olyan rutinosan mozogsz a színpadon, hogy az izgulásnak tényleg nyomát sem látni. Ez nálad ösztönösen jön?
Keményen dolgozom, és igyekszem a koreográfiát mindig maximálisan elsajátítani. Tény, hogy tanultam táncolni, ez biztos nagy segítséget jelent, szeretek a színpadon mozogni. De a mozdulatok nagy része tényleg ösztönösen, zsigerből jön.
Nem csak táncolsz, de basszusgitározol is. Miért pont basszusgitár? Nem épp a legcsajosabb hangszer.
Egyszerűen megtetszett nekem a basszusgitár. Szerintem ez egy igazán menő dolog, nem?
A színpadon mindig dögös, csini ruhákat adnak rád. Melyik volt a kedvenced? A való életben egyébként milyen a stílusod?
Mindegyik fellépőruhám tetszett valamiért, de talán az volt a kedvencem, amit az első élő show-n viseltem. A színe és a fazonja is szuperül el volt találva. Nagyon szeretem a szép, nőies darabokat és szívesen veszek fel magassarkú cipőt. Általában úgy válogatom össze a ruhákat, hogy azok ne csak jól mutassanak együtt, de jól is érezzem magam bennük. Ez számomra a legfontosabb. Mint mindenki, én is igyekszem követni a divatot, de nem fanatikusan.
A családod és a barátaid mit szólnak hozzá, hogy ilyen szexis ruhákban látnak a színpadon?
Tisztában vannak vele, hogy ez a produkció része. A színpadra nem lehet csak úgy kiállni, úgy gondolom, hogy az előadás eleve megkövetel egyfajta megjelenést.