Erre a három csillagjegyre idén ősszel rátalál a szerencse: ők lesznek a legboldogabbak, problémamentes időszak vár rájuk
Ha az év első fele döcögősen is indult számukra, szeptembertől kezdve úgy tűnik, hogy egyeseknél rendesen beindul az bizonyos a szekér - te vajon a szerencsések között vagy?
Kos
A jegy szülötte képes önzetlenül segíteni másoknak, roppant nagyvonalú, ezért a későbbiekben, ha egyszer bajba kerülne, akkor könnyen talál támogatókat és jó szándékú segítőket. Általában előre tekint és a jövőre fókuszál, aminek hála minden helyzetben kiegyensúlyozott és képes higgadtan dönteni. Törekszik arra, hogy a céljait minél rövidebb időn belül elérje, ebben pedig szépen kialakított kapcsolathálózata is segíti idén ősszel. Idősebb korban is nyitott az új kapcsolatok kialakítására, életkedvét semmi sem tudja elvenni, az optimizmust pedig gyakorlatilag "ő találta ki". Bátor, bevállalós, erős és remek humora van, ami a legnehezebb időszakokon is átlendíti, ebből pedig bőven kijutott neki az utóbbi időben, de most beköszönt az a pár hónap, amikor végre minden rendben lesz az életében.