Igazi csodaszer: leolvasztja rólad a pluszkilókat ez a növény, ráadásul nemcsak hatásos, de szuperolcsó is

Elsőre meglepő lehet, hogy ez a növény segíthet a fogyásban, pedig nagyon sok pozitív hatása van – azonban nem mindenki ismeri ezeket.

Sokoldalú és hasznos

Hamarosan ez az év is véget ér, ami azt jelenti, hogy eljött az újévi fogadalmak ideje. A legtöbben ilyenkor megfogadjuk, hogy a következő esztendőben leszámolunk a rossz szokásokkal, életmódváltásba kezdünk és pár hónap leforgása alatt lefogyunk néhány ruhaméretet. Ehhez persze elsősorban kitartásra van szükség, no meg arra, hogy tudatosan, egészségesen táplálkozzunk, és semmiképpen se drasztikus koplalásban gondolkodjunk. De szerencsére a diéta mellett számtalan más dolog is segíthet abban, hogy elérjük az ideális testsúlyt és meg is tudjuk tartani. Egyre elterjedtebbek a különböző zsírégető csodatabletták, melyek egy része biztonságos, sajnos azonban sok olyan pirula is van, amely káros az egészségre, éppen ezért érdemes inkább a gyógynövények világában elmélyülni, és megismerni a jótékony hatásukat. Ezek közül az egyik legsokoldalúbbat és leghasznosabbat sokan csak gyomnövényként tartják számon, pedig nagyon erős méregtelenítő, tisztító növény. Galériánkban megmutatjuk, pontosan melyik csodanövényről van szó, eláruljuk, mi mindenre jó, valamint azt is, hogyan érdemes fogyasztani:

A csalánról a legtöbbeknek a kellemetlen csípés jut eszébe, no meg az, hogy semmi esetre sem akarják elcsúfítani a kertjüket ezzel a növénnyel – pedig elképesztően hasznos és egészség, emellett sokoldalúan felhasználható, nem véletlen, hogy kiemelt a szerepe a természetgyógyászatban, népi gyógyászatban. Mivel minden ember lakta helyen megtalálni, könnyen beszerezhető, és a boltokban is olcsón vehetünk szálas csalánlevelet.
Kattints a további képekért!

Szeretnél megszabadulni néhány felesleges kilótól? Ez esetben a saláta jó megoldás lehet, azonban nagyon nem mindegy, hogyan készíted el.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.