Lifestyle

Nem fogad orosz delegációt a kedden kezdődő Cannes-i Filmfesztivál, de orosz filmmel kezdődik versenyprogram

Idén nagy számban térnek vissza a vörös szőnyegre a hollywoodi sztárok, és több régóta várt filmet is bemutatnak a rangos filmfesztiválon Cannes-ban. Egy magyar alkotásért is izgulhatunk a versenyprogramban.

Kedden kezdetét veszi a 75. cannes-i fesztivál

Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért. Az évfordulós seregszemlét három év után ismét a megszokott időpontban rendezik meg, s a koronavírus-járvány miatti korábbi óvintézkedések is megszűnnek: nem kötelező maszkot hordani, s a védettséget sem szükséges igazolni.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig két hónappal elhalasztották a seregszemlét júliusra, de az akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások miatt az amerikaiak viszonylag kis számban képviseltették magukat a Francia Riviéra legnagyobb kulturális eseményén. Idén az átlagosnál kevesebb ázsiai alkotót, és főleg kevesebb kínait művészt várnak Cannes-ba, az ottani járványhelyzet miatti kiutazási korlátozások okán.

Miközben a hollywoodi sztárok idén nagy számban térnek vissza a vörös szőnyegre, a fesztivál vezetősége úgy döntött, nem kíván orosz delegációt fogadni, és nem szeretné, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy vagy újságíró megjelenne a seregszemlén, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik. A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre, mint amilyen Kirill Szerebrennyikov, akinek Csajkovszkij felesége című történelmi filmjével veszi kezdetét szerdán a hivatalos versenyprogram.

Még több információért lapozz cikkünk következő oldalára!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Amikor hotelt választunk, legtöbben a képeket, az értékeléseket vagy az árakat nézzük, pedig a valódi minőség csak akkor derül ki, amikor belépünk a szobába. Vannak azonban egyértelmű jelek, amelyek...
Sztárok
Diana és Vilmos kapcsolata messze túlmutatott az udvari kötelességeken és a királyi protokollon: ezt jól mutatja, hogy a herceg fülében máig ott cseng anyja egy mondata, amely csendben, de...
Lifestyle
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem...
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...