Lifestyle

Védőmaszkban lopta el a méregdrága biciklit egy férfi Budapesten, mindent rögzítettek a kamerák

Meglehetősen egyedi módot hasznosította újra a koronavírus elleni védőmaszkot az ismeretlen elkövető, aki Újbudán lendült akcióba. A rendőrség már keresi a férfit.

Egymillió forintot érő biciklivel hajtott el

Az orrunk és ajkunk eltakarására alkalmas egészségügyi maszkok immáron egy esztendeje mindennapi életünk részét képezik. Lassan már reflexszerűen nyúlunk az apró "kiegészítőkért", akárhányszor elhagyjuk a lakásunkat. Olyannyira szerves tartozékaivé váltak a létezésünknek, hogy egyesek az eltelt időszakban ráeszméltek: a maszkok sokféleképpen újrahasznosíthatók. Most egy ismeretlen fővárosi biciklitolvaj döbbent rá, hogy a védőmaszk egy lopás során is jó szolgálatot tehet, hiszen segít megőrizni az elkövető inkognitóját. A tettes a XI. kerületben, Újbudán lendült akcióba még február 24-én 12 óra körül: eltulajdonított egy nagyjából egymillió forintot érő biciklit egy bankfiók elől. Az elkövetőről videót készítettek a biztonsági kamerák, amint felül a kerékpárra és elhajt vele – tájékoztatta a nyilvánosságot a rendőrség. Akinek információja van a tolvajról, a 112-es számon vagy a 06-80-555-111-es Telefontanún jelentkezhet. Íme az említett videofelvétel:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Két hét múlva minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal; március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az étkezés időpontja legalább annyira számít az egészségünk szempontjából, mint az, hogy mit eszünk. Egyre több kutatás igazolja ugyanis, hogy a napi ritmus és a szervezet biológiai folyamatai...
Sztárok
A TV2 fél évvel ezelőtt jelentette be, hogy a népszerű párkereső reality következő évadának a frissen elvált Jászai-díjas színművész, Stohl András lesz a főszereplője, azt azonban mindeddig nem...
Lifestyle
Még csak most rajtolt el a 2026-os év, és sokan máris azt latolgatják, vajon melyik lesz az esztendő legborúsabb, leginkább depresszív napja. Nos, a tudósok már meg is lelték a választ.
Egészség
Az elmúlt években a glutén lett az első számú közellenség, ha puffadásról, emésztési panaszokról vagy krónikus gyulladásról van szó. Pedig a kutatások szerint nem ez az egyetlen fehérje, amely képes...
Lifestyle
Az egyik olvasónk érdekes felhívásra lett figyelmes az egyik üzletben, ami a zsemlékre vonatkozott.
Sztárok
Egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha egy átlagember baráti kapcsolatot ápol a korábbi szerelmeivel, az viszont már kirívó esetnek minősül, ha egy trónörökös felesége is ugyanezt teszi. Vagy mégsem?