Búcsú az iWiW-től

Bár már régóta sejteni lehetett, ma tényként közölték: másfél hónap múlva megszűnik a iWiW. Nem veszítjük el azonban az ott tárolt adatainkat, képeinket, ha igényeljük, egy úgynevezett időkapszula segítségével egy csomagban elküldik számunkra a közösségi oldalbeli emlékeinket.

Vége!

Az iWiW - amely nevét az „international who is who” kifejezés rövidítéséből kapta - 2002-ben indult útjára, meghódítva vele az egész országot. Kiváltságosnak érezhették magukat az első tagok, kezdetben ugyanis még csak meghívóval lehetett bekerülni a rendszerbe.

A közösségi oldal hamar népszerűvé vált a fiatalok és az idősebbek körében egyaránt, ez volt az első olyan internetes platform, ahol megtalálhattuk régi ismerőseinket, osztálytársainkat. Szinte nincs is olyan ember, akinek ne kötődne egy-egy kedves emléke az iWiW-hez.

Hiába érte el azonban a közel 5 millió felhasználót, néhány éve erőteljes hanyatlásnak indult, most pedig eljött a vég: végleg bezár. Az oldal csődjét sokak szerint a Facebook térhódítása okozta, mivel egyre többen regisztráltak Zuckerberg rendszeréhez, így hanyagolva az addig közkedvelt iWiWet.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Lifestyle
Talán eddig bele sem gondoltál, de a hálós csomagolás nemcsak praktikus, hanem egyben egy zseniális marketingeszköz is.