Biciklik festették rózsaszínre a Lánchidat vasárnap - Fotók

Biciklik, rollerek, riksák, és gyalogosok vonultak át a Lánchídon október 13-án, vasárnap délután, az egészségmegőrzés és a mellrák elleni figyelemfelhívás céljából. A 2 km-es táv a Magyar Telekom Székházától indult a vállalat magenta Telebike-jainak felvezetésével a Vörösmarty téri Hard Rock Café-ig. A rendhagyó lánchídi menettel az Egészség Hídja Összefogás Egyesület célja az volt, hogy minél több korosztályt – elsősorban több fiatalt – vonjanak be a kampányba az egészséges életmód szerepének kihangsúlyozásával.

Az esemény nyitó sajtótájékoztatóján Körtvélyes Éva, az Egyesület elnöke a kampány fiatalításának fontosságát hangsúlyozta, azaz egy olyan egészségtudatos generáció kinevelését, ahol már fiatalon tisztában vannak az emberek a betegségek kockázati tényezőivel, és ez ellen időben tesznek. Az idei kerékpáros mozgósítás ugyanezt a célt szolgálja; a fiatalok elérésével az üzenetek is célba érnek, így jobban oda fognak figyelni magukra és szeretteikre.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Dr. Vass László, az Egyesület főtitkára elmondta: az állami mellrákszűrésen való részvételi arány évről-évre növekszik, ami által növekszik a korai stádiumban kiszűrt daganatok aránya is, így kevesebb áldozatot szed a kór; hiszen minél korábbi stádiumban találnak rá a daganatra, annál biztosabb a gyógyulás.

A mellrák elleni küzdelem nemcsak a nő magánügye

Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, az esemény fővédnöke kiemelte, hogy a mellrák elleni küzdelem nemcsak a nő magánügye, hanem kiemelkedően fontos közügy, alapvető fontosságú társadalmi kérdés, hiszen egy édesanya, feleség elvesztése felfoghatatlan hiánnyal jár mind a család, mind a szűkebb és tágabb közösség életében. Ezért fontos az a szemléletváltás, amellyel arra ösztönözhető minél több nő, hogy figyeljen magára, s vegye igénybe az ingyenes mellrákszűrés lehetőségét.

Magyarország kormánya számára kiemelten fontosak a nők, a családanyák, akik erőn felül próbálnak helyt állni mind a munkában, mind a családi életben, gondoskodnak gyermekeikről, idősödő szüleikről, miközben kevéssé figyelnek magukra. Elmondta, hogy a KIM is igyekezett a megyei és fővárosi kormányhivatalokon keresztül felhívni az ügy fontosságára a figyelmet, így több vidéki városban szerveződött a hídsétához hasonló figyelemfelhívó kezdeményezés; ő maga Tatára látogatott el a Cseke-tó körüli sétára.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
A népszerű influenszer életét sajnos már nem lehetett megmenteni, de mi legyünk résen, ha valaki fuldokolni kezd a körünkben evés közben.
Utazás
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor foglalod a repülőjegyed.
Sztárok
Balogh Tamásné Eszter Krausz Gábor mellett kezdett kiteljesedni a Séfek séfében, és vált belőle igazi internetes celeb.
Lifestyle
A robotporszívók egyre népszerűbbek lesznek a piacon, de most egy olyan típust akarnak piacra dobni, ami még könnyebbé teheti a takarítást.
Sztárok
Lady Sarah Chatto és Daniel Chatto ritkán látott fia igazi szívtipróvá érett, nem is csoda, hogy most minden nő az ő kegyeiért harcol az Egyesült Királyságban.
Sztárok
Azt persze tudta, hogy Harry herceg és Meghan Markle egy pár, de mivel hanyagolja a technológiát, így nem követi a híreket napi szinten.