Bemutatjuk a világ legmenőbb sorozatát

Ha ezzel a szóval találkozunk: Glee, nem biztos, hogy mindenki tudja, miről is van szó, pedig szerte a világban ez a négy betű az egyik legsikeresebb, és legrangosabb díjakat besöprő musicalsorozat. Ha valaki még nem hallott volna róla, épp itt az ideje, hogy megismerkedjen a legújabb sikersorozattal!

A Glee 2009 őszén indult az amerikai Fox csatornán egy romantikus musical szitkomként  (=szituációs komédia), de az elején még senki nem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora népszerűségnek örvend majd a sorozat. A Glee sikeressége nem csak a rekordokat döntögető nézettségében vagy a biztató szakmai kritikákban mutatkozott meg, hanem a bezsebelt díjakban és jelölésekben is. A sorozat egy év alatt kilenc filmes díjat, például a Golden Globe-díjat és még több jelölést kapott, köztük a 17 Emmy-jelöléssel.

A történet

Az alapsztori alapján sokan azt gondolták, egy újabb Disneyféle giccsfilmről, legalábbis a High School Musical folytatásáról van szó, ugyanis a sorozat egy ohioi gimnázium és a középiskolai show-kórus életét mutatja be.

Az iskola spanyol tanára, William Schuester (Matthew Morrison), aki egyben a Glee klub tagja is volt még a kórus fénykorában, újjá akarja szervezni a Glee-t "New Direction", azaz "Új irány" néven, és visszahozni a gimis korában elért sikereket. Az anyagi forrásokban szűkölködő iskola igazgatója (Iqbal Theba) azonban az amúgy is költséges pompom és football csapat mellett nem tudja finanszírozni William újdonsült terveit, ezért megállapodnak, hogy a Glee abban az esetben maradhat fenn, ha megnyerik az országos versenyt. Ehhez persze sok céltudatos és ambiciózus kórustagra lenne szükség, a Glee klub azonban inkább hasonlít egy kisegítő csoporthoz, mint az év újdonsült sztárkórusához, karöltve a túlsúlyos dívával, Mercedessel (Amber Riley), a lelkes kerekes székes Artie-val (Kevin McHale), a dadogós kínai lánnyal, Tinával (Jenna Ushkovitz), a divatmániás szoprán, és nem mellesleg meleg Kurttel (Chris Colfer) és az önimádó, mindenre elszánt Rachellel (Lea Michele). A lelkes kórusvezetőnek azonban sikerül pár focistát elcsábítani a klubba, a szurkolócsapat edzője,Sue Sylvester (Jane Lynch) pedig kémek gyanánt három pompomlányt is beállít a kórusba, így az iskola kiközösített diákjainak egyre több esélye van az országos verseny győzelmére.

Mi a sorozat titka?

A Glee sikerét a kritikusok a sorozat szeretnivaló karaktereiben, jó humorérzékében, energikusságában és a zenék feldolgozásában látják. A sorozat alkotói slágerlistás régi és új kedvenceket használnak fel, felpezsdítve azokat a többszólam teltebb és színesebb hangzásával és a dalok újraértelmezésével. A fiatalok legkedveltebb slágerei valóban jót tesznek a nézettségnek, de a Glee sikere nem csak ennek tudható be.

A karakterek között mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót, hiszen a sorozat egy átlagos gimi életét mutatja be a való élethez hasonló kasztrendszerrel, a suli sztárjaival és kiközösítettjeivel, ahogy a kezdetben nem nagy népszerűségnek örvendő Glee klub tagjai naponta ízelítőt kaphatnak a focisták és pomponlányok megvetéséből egy pohár arcba öntött üdítő formájában.

 

A jól átdolgozott zenén, az üdítő humorérzéken és helyzetkomikumokon túl pedig a legfőbb indok, amiért kisiskolásoktól felnőttekig több millió néző megkedvelte a Gleet, talán a sorozat üzenete, amit közvetít: Merjünk azok lenni, akik vagyunk, merjünk mások lenni, ne mondjuk le álmainkról, vágyainkról, szenvedélyünkről, és vállaljuk fel magunkat anélkül, hogy másoknak próbálnánk megfelelni, és skatulyákba, álarcok mögé bújnánk.

A Glee jelentése

Ehhez az üzenethez vezethető vissza az elsőre érthetetlen Glee elnevezés is: A Glee-t angolul többszólamként értelmezik, de vidámságot, boldogságot is jelent, és hogyan lehetnénk boldogok anélkül, hogy felvállalnánk saját magunkat és álmainkat, legyünk akár túlsúlyosak, dadogósak, melegek vagy kerekes székesek?

 

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
      Lifestyle
      Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.
      Utazás
      Számos népszerű európai várost a turisták a "kiábrándító" és "unalmas" helyszínként emlegetnek, vannak akik azt mondják, hogy soha nem is akarnak visszatérni.
      Lifestyle
      A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiadta a figyelmeztetést a trükkös átverés miatt. Ne lepődj meg, mert a te telefonod is megcsörrenhet.
      Sztárok
      Rémes divatbakival sokkolta a minap az embereket az énekesnő, akinek új stílusát sokan Billie Eilishéhoz hasonlították.