Bejelentették: Ősztől jön a nyelvi diákhitel

Október 1-től igényelhető.
Versenyképes nyelvtudás
A kormány nyelvi diákhitelt hirdetett. Ennek keretében október 1-től az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező főiskolai és egyetemi hallgatók és a már végzett hallgatók is legfeljebb 500 ezer forintot vehetnek fel.
Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón jelentette be a diákhitelt az MTI híradása szerint. Nyilatozatában elmondta: a nyelvi diákhitel segítséget nyújt majd a versenyképes nyelvtudás megszerzésében, egy újabb lehetőség a fiatalok és a családok támogatására.
Aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező főiskolai és egyetemi hallgatók és a már végzett hallgatók igényelhetik
Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta: nagyon sok diák elvégzi az egyetemet, főiskolát, ám a nyelvvizsga hiányzik a diplomájához. A nyelvi diákhitel bevezetése erre a problémára kíván megoldást nyújtani.
A kért hitelt a Diákhitel 1 kamatával (jelenleg 2,2 százalék) lehet felvenni, és egy hónap után folyósítják. Ha egy éven belül sikeres nyelvvizsgát tesz a hitel igénylője, akkor a Diákhitel 2 kamata, vagyis a 0 százalék lép életbe. Azt nem fogják vizsgálni, hogy a diák milyen módon szerezte meg nyelvtudását.
A világon minden ország más és más, azonban egy valamiben mindegyik egyetért: a gyerekeket oktatni kell. A körülmények viszont elég eltérőek.
Fotó: 123rf
Oldalak
