Félsz a lemondásoktól? - Így maradhatsz aktív a kisbabás években is!

A kisgyerekes családok eltérően élik meg az első éveket. Ma már gyakori, hogy a fiatal szülők többé-kevésbé megőrzik a baba előtti aktívabb életmódot. Igyekeznek összeegyeztetni hobbijaikat a kisbabás korszakkal, az újdonsült anyukák egy része a baba mellett tanul, vagy időt szakít a pénzkereső munkára. (x)

Így fér meg az anyaság az álmok mellett

Sok fiatal nő nem akar lemondani az álmairól és az anyaságról sem, két olyan értékről, amely korábban nehezen volt összeegyeztethető. A nagy sikerű Fitnessjunkiehu blog „motorját”, Berényi-Simon Alexandrát kérdeztük erről, aki évek óta építi saját online vállalkozását, eközben egy 20 hónapos kislány édesanyja és várandós a kisfiával.

Szandra, így szól a bemutatkozásod a Fitnessjunkiehu nyitóoldalán: „Édesanya vagyok, feleség, edző és valaki, aki szeretné, ha minél több nő lenne elégedett, sikeres, egészséges, és ami még ennél is fontosabb, boldog!” Hogy néz ki egy napod aktív vállalkozóként, gyerekneveléssel összeegyeztetve?

Én anno megálmodtam, hogy hogyan tudnám nemcsak összeegyeztetni az anyaságot a munkával, de mindezt élvezni is. Nekem az segített, hogy tervezhettem. Tudta a környezetem, hogy nekem milyen fontos a munkám, és a kezdetektől támogattak, így próbáltuk meg kialakítani az életünket. A férjem és az ő családja is vállalkozó, így rugalmasabban éljük meg a hétköznapokat.

Óriási szerencsénk van azzal, hogy nagyszülők is naponta 2-3 órában besegítettek, illetve Lara imádja a bölcsit. De nem csak a szerencsén múlik, hogy a férjemmel és a kislányommal együtt töltött idő felhőtlen legyen, és én meg tudjam csinálni, amit elterveztem. Nekem fontos, hogy minél több megelőzhető gondot kiiktassak, a mindennapokban ne legyen olyan akadály előttünk, ami miatt nem tudnánk elmenni otthonról Larával, vagy ne alhassuk végig az éjszakát.

A baba és a pelenka teherbírása például egy ilyen kérdés?

Igen, látom, hogy sok szülő a kiszivárgó pisi és egyéb meglepetések miatt inkább lemond az aktívabb életről. Pedig van, hogy nem is kérdés, bepakoljuk-e az autóba a gyereket, vagy éppen nagyon jól is esne kimozdulni vele egy fél napra. Így esett a választásunk egy jól záró, szuper nedvszívó, kényelmes pelenkára. Nemcsak az enyém; Lara minden egyes nap mind a hét babájára feladja a Pampers Active Baby-t.

Lara ebben is utánozza anyukáját

A lányom ebben is, és mindenben utánoz engem. Amikor már nagyobb volt, próbáltam úgy intézni a munkát, hogy előtte ne dolgozzak hosszan. Hogy amikor vele vagyok, akkor teljes figyelmet kapjon, és ne azt lássa, hogy az anyukája állandóan a telefonját nyomkodja. A saját álmom a Fitnessjunkiehu, nem akartam egy percre sem parkolópályára tenni. Ehhez kellett az eltökéltségem, egy nagyszerű család, szuper pelenka és egy persze jó alvó, cuki gyerek is.

Fókuszáljatok a közös percekre!

A megújult Pampers® Active Baby pelenka kétszer erősebb védőgátat kapott, így a szivárgásos balesetek megelőzésében még hatékonyabb, mint a korábbi Pampers® Active Baby pelenka. A pelus belsejébe extra alvóréteg került, ami jobban tartja magában a nedvességet. Eredmény: az éjszakák nyugodtabbak, a családi időtöltés pedig felszabadultabb lehet. A közös időben arra fókuszálhatnak, ami a legfontosabb: felhőtlen együttlét a legkisebb családtaggal.

Nyugodtabb éjszakák

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.