Lifestyle

Végre kiderült, mikor a legideálisabb elaludni - a szívbetegség esélyét is csökkented vele

A tudósok 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti elalvási adatait elemezték, így jutottak az alább részletezett konklúzióra.

A testnek van egy belső órája

Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – derült ki egy brit vizsgálatból, melynek részletes eredményeit az MTI ismertette.

„A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza” – idézi az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzőjét, az Exeteri Egyetemen kutató David Planst közleményében az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).

Bár az epidemiológiai kutatásból nem lehet ok-okozati következtetéseket levonni, a szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a cirkadián ritmusra, és így negatív hatással a szív- és érrendszer egészségére. Eddig ezt még egy tudományos kutatás során sem elemezték.

A kutatás során a UK Biobank brit adatbank alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

Fotó: 123rf

Lapozz tovább, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Sztárok
Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
Fashion&Beauty
Cameron Diaz ismét a reflektorfénybe került, méghozzá a divat fővárosában, Párizsban!
Lifestyle
A Nyilas számára a mai nap jelentős változásokat hozhat. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
Lifestyle
Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.