Kegyetlen csapdát állítottak a pasinak az állásinterjún, arcpirító bukás lett a vége
A szomorú igazság
A jelöltet végül egy konferenciaterembe invitálták, leültették és szépen, érzékletesen elmagyarázták neki, hogy az ő csapatukban mindenki számít - a recepcióstól kezdve egészen a felső vezetésig. Mivel a férfi meglehetősen modortalanu bánt a "recepcióssal", ezért már az első pillanatban megmutatta, hogy egyénisége, gondolkodásmódja homlokegyenest eltér a vállalat értékrendjétől. A történetet egyébként egy nyilvános fórumon is megosztották, ahol sok kommentelő elmondhatta a maga véleményét. A többség lelkesen helyeselt, zseniálisnak, ötletesnek és hatékonynak nevezve a cég rendhagyó állásinterjú-protokollját. Ezt írta például egy hozzászóló: "Egyszer felvettek egy munkahelyre, mert kinyitottam az ajtót a takarítónak, akinek épp tele volt a keze." Másvalaki így érvelt: "Ha egy kedves recepcióssal így bánik valaki, képzeljétek el, milyen lehet munka közben." A cég azért nyomozgatott még kicsit a modortalan jelölt után, de sok értelme nem volt, csak annyi derült ki, hogy általánosságban véve sem egy kedves, empatikus és tisztelettudó személyiségről van szó.
Fotó: 123rf
Mutasd meg, hogy ennél keményebb fából faragtak!