A kókuszdió legendája

A napsütötte tengerpartokat idéző kókusz a trópusokon élő emberek számára az élet fája, így nem véletlen, hogy a különös növényt számos legenda és babona övezi.

Az élet fája
A trópusi emberek számára a kókusz nemcsak kitűnő tápanyagforrás, de a növény részeinek újrahasznosíthatósága miatt remek nyersanyagforrás is. Számos felhasználhatósága miatt az indonézeknek van is egy mondása, miszerint a kókuszt annyi módon lehet felhasználni, ahány nap van egy évben.

A kókusz eredete
A rendkívül szívós növény elnevezése valószínűleg a némileg archoz hasonlatos termésnek köszönhető, hisz az etimológia kutatások szerint a portugál cocos, azaz grimasz szóból ered a növény mai elnevezése. A kókuszpálma eredete pontosan nem ismert, ám feltehetőleg Délkelet-Ázsia partvidékén volt eredetileg őshonos a növény. Az első kókuszpálma nevelésre és haszonnövényként való feldolgozásra utaló források szerint a kókuszt már 3000 évvel ezelőtt is ismerték Indiában. Ma már bizonyított tény, hogy a kókusz úgymond önmagát szaporítja, hisz az egyes tengeráramlatok révén akár több ezer kilométert is képes úszni egy dió. A rendkívül ellenálló termés több mint 3 hónapig is képes megőrizni csírázóképességét a sós vízben, így nem meglepő, hogy még Norvégia partjánál is találtak életképes kókuszokat.

Az angolna újjászületése
A polinézek szerint a kókusz eredete egy a Tonga-szigeteken élő leány szerelmi történetére vezethető vissza, aki szüleivel élt. A szépséges lány, Heina egyszer fürdés közben megismerkedett egy angolnával és egymásba szerettek. A szülők azonban nem engedhették, hogy lányuk egy halhoz menjen feleségül, így az apa csapdába ejtette és megölte a halat, akinek utolsó kívánsága az volt, hogy a fejét a család háza melletti homokba temessék el. Az angolna halála után Heina minden nap kijárt a hal sírjához és keserves könnyeivel öntözte azt, míg egy napon a homokból egy zöld sarj bújt elő. A növény növekedésével egy időben azonban Heina is terhes lett, s fia megszületésekor a pálma már hatalmas fává terebélyesedett. A fiú felcseperedve felmászott a fára és lehozta anyjának az egy szem kókuszt, ami a fán termét. Heina a különös termés csodálva rájött, hogy a növény mekkora áldás az embereknek. A kókuszon található három lyuk állítólag az angolna sötét foltjai.

A fej nélküli halász
A keralaiak is őriznek egy ősi mesét a kókusz keletkezéséről. A történet szerint valamikor régen élt egy keralai halászfiú, aki sehogy sem tudott halat fogni. A helybéliek csúfolódása elől egy varázslóhoz menekült, hogy kitanulja a mágia mesterségét, majd azt elsajátítván visszatér a falujába. A falubeliek megleckéztetése miatt minden este levette a fejét és fej nélküli testével a vízbe vetette magát a halak közé, hogy azok a furcsa látványon elképedve könnyű áldozatává válhassanak. Az így sikeres halásszá váló fiút azonban egy este egy helybéli kileste s ellopta a mágus fejét, aki a partra érve nem találván azt s vízbe vetve magát örökre hallá változott. A fejet ellopó helybéli egy bokor tövénél elrejtette zsákmányát, majd a többiekért futott, hogy elmesélje mit látott. A falubeliek a bokorhoz özönlöttek, ám ott már csak egy kókuszpálmát találtak, aminek furcsa termése a mágus arcára emlékeztette őket.

A kókusz virága
Az indonézek legendája szerint az első kókuszdiót egy Ameta nevű fiatalember találta meg, aki megálmodta, hogy hogyan kell gondozni a különös növényt. Mikor a pálma már terebélyes fává nőtt, Ameta felmászott rá, hogy leszedje a káprázatos virágokat, ám megvágta kezét és egy csepp vére az egyik virágra hullt. Pár nap múlva a virág helyén egy csodálatos szépségű lány, Hainuvele tűnt fel, aki számos különleges képességgel rendelkezett. A lány a helyieket elhalmozta csodálatos gyémántokkal és egyéb mesés ajándékokkal, ám egy idő után a falubelieken úrrá lett az önzés, a kapzsiság. A helyiek félve, hogy a gonosz veszi át az uralmat, Hainuvelét boszorkánynak kiáltottál ki és egy táncmulatságon agyontaposták és darabokra szaggatták. Ameta a lány maradványait megtalálva eltemette kedvesét a sziget különböző pontjain, ahol nem sokkal később újabb kókuszpálmák sarjadtak.

A termékenység szimbóluma
Indiában a termékenység istennőjének növényeként tartják számon, sőt a gyermekre vágyó nőknek is gyakorta a gyermekáldás reményében ajándékozzák. Az indonézeknél a várandós nőkkel kókusztejet itatnak, hogy a születendő gyermek egészséges és szép legyen. A Csendes-óceáni szigetvilágban is összeforrt a növény és a születés, így az újszülöttek világrajövetelekor a család tagja ünnepélyesen egy kókuszpálmát ültetnek a jövevénynek. A Fülöp-szigetek lakói szerint a férfi és a nő egy-egy kókuszpálmából született meg a diók partra sodródásakor. Gudzsarátban a család isten jelképének tartják e nemes növényt.

A gonosz szellemek ellen
A hinduknál az áldozati szertartásokon kókuszt áldoznak az isteneknek, hisz szerintük ez a legtisztább formája a köszönetmondásnak. Elefántfejű istenünk, a minden bajt elhárító Ganése számára is mindig kókuszt áldoznak, sőt nagyobb döntéshozatalok, építkezések, utazások előtt is kókuszt törnek a szerencséjükért. A hinduk szerint, aki újév napján megpillant egy fán csüngő kókuszdiót, egész évben szerencsére számíthat. Az esküvői szertartásokon is jelentős szerephez jut a kókusz, hisz a templomot kókuszdiófürtökkel és a növény virágjaival díszítik. Egyes muszlim törzseknél a fiatal párok esküvőjén kókusz és citromdarabkákat hajigálnak, hisz szerintük ezzel elűzik a gonosz szellemeket az újdonsült házasokról. India nyugati részén a monszun közeledtekor kókuszokat dobálnak a vízben, mivel szerintük ezzel megbékítik és jóllakatják a vizet.